1000 MÉCSES - Emlékezés a koronavírus hazai áldozataira

2020. december 17-én, csütörtök délután a Nyíregyházi Egyetemen 1.000 mécses fényével emlékeztek meg jelképesen a koronavírus magyarországi áldozataira. Az eseményen megemlékező gondolatokat mondott el Vassné dr. habil. Figula Erika, az intézmény rektora, majd Juhász Erika, a Zenei Intézet mestertanára népdalokat énekelt, miközben az egyetem vezetősége, oktatói, hallgatói, a gyakorló iskola vezetősége meggyújtották az utolsó ötven mécsest.

Megemlékező beszédében Vassné dr. habil. Figula Erika rektor elmondta, hogy a Nyíregyházi Egyetem mögött nehéz, ugyanakkor eredményes év van. A 2020-as évben elért eredményeinkért kétszer annyit kellett dolgoznia az egyetem munkatársainak. Köszönet illeti az egyetem oktatóit, dolgozóit, hallgatóit, hogy együtt, egy közösségben, csapatban mindent megtettek, hogy a vírushelyzet miatt megváltozott munkakörnyezetben az oktatás zavartalanul folyjon, eredményes tanévet és féléveket zárhassanak. Megköszönte a kollégáknak azt is, hogy a nehéz helyzetekben támogatták és biztatták, segítették egymást.

A rektor a koronavírus miatt helyzetre utalva elmondta: „Intézményünk dolgozóit, hallgatóit is megviselte, lelkünket és testünket is nehezítette a vírushelyzet miatti bezártság, meg kellett küzdenünk az új munkakörülményekkel, a vírus miatti félelmünkkel. Ebben az évben sajnos több kollégánkat is elveszetettük, egyikőjüket a koronavírus szövődményei miatt” – idézte fel a szomorú pillanatokat a rektor.

A megemlékező gondolatokat követően Juhász Erika, a Zenei Intézet mesteroktatója énekelt, közben pedig a Nyíregyházi Egyetem vezetősége, dolgozói, hallgatói nevében a jelenlévők meggyújtották az utolsó ötven mécsest, ezzel is emlékezve a vírus magyarországi áldozataira.