1956 hőseire emlékeztek az egyetemen

A Nyíregyházi Egyetemen 2017. október 18-án délelőtt, a Nagyelőadóban rendezett ünnepségen emlékeztek az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire. Az eseményen Dr. habil. Zsoldos Ildikó, történész, tanszékvezető mondott beszédet, majd a dr. Karádi Zsolt rendezésében készült Dandos-ballada című lírai játékot mutatták be az egyetem színjátszó csoportjának tagjai.

 

Dr. habil. Zsoldos Ildikó ünnepi beszédében az 1956-os események történéseit elevenítette fel, majd a helyi, nyíregyházi eseményekre, a megye hőseire emlékezett. Mint fogalmazott „Most, amikor fejet hajtunk az áldozatok emléke előtt, emlékezzünk meg az 1958-ban Nyíregyházán kivégzett Szilágyi Lászlóról és Tomasovszky Andrásról, továbbá Dandos Gyuláról. A 18 éves nyíregyházi diákvezért határátlépési kísérletekor lőtték főbe Szentgotthárdnál 1957 februárjában.” A történész a ma fiatalok, hallgatók 1956-ról alkotott képéről is beszélt. „Eddigi oktatói tevékenységem során azt tapasztaltam, hogy a mai ifjúság '56-ról alkotott képe igen változatos. Leginkább azon fiatalok számára bír nagyobb jelentőséggel, akiknek a családjában vagy ismerősei körében érintett valakit a szabadságharc leverését követő megtorlás. Az ifjúság '56-tal kapcsolatos attitűdjeinek formálása vezérelt, amikor a 60. évforduló alkalmából elindított „1956 Szatmárban" című projektben szakmai munkát vállaltam történelem szakos hallgatóinkkal, valamint nálunk végzett történelemtanárokkal egyetemben. A rendelkezésre álló források segítségével tablókon jelenítettük meg megyénk szatmári térségének településein történt eseményeket, valamint emléket állítottunk a megtorlást elszenvedetteknek, továbbá interjúkat készítettünk olyan emberekkel, akiknek lehettek emlékeik az 1956-os forradalomról és szabadságharcról.” – fogalmazott, majd hozzátette leginkább személyes történeteken keresztül lehet közelebb hozni a mai fiatalsághoz 1956 hagyatékát, az ehhez a generációhoz legközelebb álló eszközökkel és módszerekkel. A mai fiatalság lelkében is meg kell szólalniuk a történelem előtti tisztelet hangjainak, hiszen nekik is meg kell ismerniük, majd pedig továbbadniuk '56 örökségét.

 

         

 

 

Az 1956-os forradalom és szabadságharc, melynek most a 61. évfordulójára emlékezünk, s amely magárahagyottsága ellenére világeseménnyé vált, a 20. századi magyar történelem egyik mérföldkövének tekinthető. A magyarokat reálisabb önszemléletre tanította. A nyugati szabad világ passzivitásának kiábrándító tapasztalataiból azt a következtetést vonhatták le, hogy hatékony külső támogatásra nem számíthatnak. Mint ahogyan nem számíthattunk 1848-49-ben sem, pedig 1849-ben nem volt a szuezi válsághoz hasonlatos külpolitikai konfliktushelyzet. Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc a Szovjetunió számára azzal a tanulsággal szolgált, hogy a magyarokat nem lehet büntetlenül saját népükhöz hasonló alávetettségben tartani. Ebben az értelmezésben a magyarok 1956-os erőfeszítése és áldozata — hasonlóan az 1703 és 11 között zajló Rákóczi-szabadságharchoz és az 1848-49-es szabadságért folytatott küzdelemhez — a kompromisszumkötés feltételeit javította. – összegezte gondolatait az egyetemi ünnepségen Dr. habil. Zsoldos Ildikó, tanszékvezető.