45 éves a Tuzson János Botanikus Kert

45 éve alapították a Tuzson János Botanikus Kertet. A jubileum alkalmából ünnepséget tartottak, többek között megkoszorúzták Dr. Pál Miklós, a kert létrehozójának emléktábláját, felújított síremlékénél beszédek hangzottak el, valamint Életünk a természet címmel festménykiállítást nyitottak meg a Nyíregyházi Egyetemen.

2017. szeptember 8-án a nyíregyházi Északi Temető rózsakertjében kezdődött a Botanikus Kert alapítására emlékező jubileumi ünnepség. Dr. Pál Miklós, a kert létrehozójának felújított síremlékét adták át, ahol beszédet mondott dr. Balogh Árpád, a Nyíregyházi Főiskola korábbi vezetője, rector emeritus, majd Boronkay Ferencné nyugalmazott kertvezető emlékezett a kert alapítójára.

     

Ezt követően a Tuzson János Botanikus Kertben Boronkay Ferencné köszöntötte a jelen lévőket és idézte fel a kert elmúlt 45 évének történetét az alapítástól máig. Majd Ferencziné dr. Ács Ildikó, a Nyíregyházi Egyetem oktatási rektorhelyettese köszöntötte a jelenlévőket. Beszédében kiemelte, hogy Nyíregyháza turisztikai látványosságai közül immáron az egyetem botanikus kertje is kihagyhatatlan és hozzátartozik a város és az egyetem képéhez. Hozzátette az intézmény célja, hogy folyamatosan fejlesszék a kertet, így az egyetem pályázati forrásból kívánja a létesítményeket megújítani, tovább bővíteni a látványosságokat.

Ezt követően a kertalapító Dr. Pál Miklós, a főiskolai tanár emléktábláját koszorúzták meg. Boronkay Ferencné nyugalmazott kertvezető elmondta, Pál Miklós nemcsak tanára, hanem alapítója volt a Tanárképző Főiskolának 1962-ben, majd fejlesztője és megálmodója 1972-ben a kertnek is. Megkoszorúzták a 2006-ban elhunyt Dr. Honfi Ferenc főiskolai docens emléktábláját is, aki alkotó egyéniség, személye hozzájárult a kert indulásához, fejlődéséhez, gyarapodásához. Boronkay Ferencné, a kert korábbi vezetője 53 éve lépte át a tanárképző főiskola kapuját, életéből 43 évet töltött a Növénytani Tanszéken és a Botanikus Kertben.

A kertért dolgozó szakemberek szakmai munkája, elkötelezettsége nyomán ma két és félezer faj, több ezer egyede látható a kert 5,6 hektáros területen, szabadföldi területeken és a több hajós pálmaházakban.

 

A program végén megnyitották Molnár Ibolya Életünk a természet című festménykiállítását nyitották meg a Botanikus Kert központi épületében.