85 éves Kormány Gyula főiskolai tanár

Ünnepség keretében köszöntötték a Nyíregyházi Egyetem Turizmus és Földrajztudományi Intézetben, 2017. május 9-én, a 85. születésnapját betöltő Dr. Kormány Gyula, főiskolai tanárt, professzor emeritust.

Az évforduló alkalmából Dr. Kókai Sándor, intézetigazgató a kollégák nevében, a Történeti Földrajzi Közlemények új lapszámában is köszöntötte a születésnapját ünneplő Dr. Kormány Gyulát, akit is. A folyóirat legújabb száma az alábbi linken is elérhető:
http://zeus.nyf.hu/~foldrajz/torteneti_foldrajzi_kozlemenyek8.pdf

Az alábbiakban, Dr. Kormány Gyula tiszteletére a Történeti Földrajzi Közlemények V. évfolyam, 1. számában megjelent köszöntőt közöljük:

KÖSZÖNTŐ

 

Tisztelettel, szeretettel és barátsággal köszöntöm Dr. Kormány Gyula főiskolai tanárt, a Nyíregyházi Egyetem Turizmus és Földrajz-tudományi Intézetének professzor emeritusát 85. születésnapja alkalmából. A tanszék/intézet számára napjainkban is — fél évszázad után— az az oktató és tudományos alkotóműhely, ahol kiteljesedett munkássága.

 

A Nyíregyházi Egyetem és jogelőd intézményei számára az első és egyetlen munkahelyet jelentették, gyakorlatilag az egész életét itt töltötte, szívügyének tekintve e szolgálatot. Oktató-nevelő, illetve kutató tevékenysége során a lényeg- törvény- és problémalátásra, ezek gyakorlati megvalósítására és szerűségek megragadására, valamint szintézisalkotásra törekedett. Megbízhatósága, pontossága, realitásérzéke és a szülőföldhöz való ragaszkodása mintát teremtett.

 

A szülőföldhöz kapcsolódó geográfiai érdeklődése és lelkesedése is segítette abban, hogy évtizedeken át érzelmileg feltöltődjön és kutatásai megújuljanak. Az oktatás-módszertan földrajzi tartalmát és megyénk demográfiai-népességföldrajzi és agrárgeográfiai kutatásának szintézisét a „hely szelleme” döntő módon befolyásolta. Geográfiai szemléletű kutatási módszereit alkalmazva törekedett a problémák komplex megközelítésére és feltárására. Megállapításait sikerrel foglalta szintézisbe, és hiánypótló könyveket (pl. A földrajz tanítása, A Rétköz földrajza stb.) alkotott. A Rétköz legjobb geográfus ismerője és szerelmese, szűkebb tájhazájának egyik legjobb ismerője és szakavatott kutatója. Szülőföldjének és szülővárosának (Ibrány) szeretete, lakói iránt érzett tisztelete ma is újabb tanulmányok és cikkek írására predesztinálják, ezzel is szolgálva a régió céljainak megvalósulását. Precíz, a társadalmi-gazdasági realitásokra alapozott, a mindennapi problémákat feltáró, a valóságismeretet ötvöző előadásai és tanulmányai figyelemre méltóak. földrajzi tudományos aktivitását, Kormány professzor tenni akarását, tevékenységét, országos és regionális konferenciákon tartott előadásait, szakmai elkötelezettségét mi sem jelzi jobban, minthogy értékekkel és emberekkel fennálló kapcsolatrendszerét megőrizve napjainkban is tevékenyen dolgozik. Kollégái, tanítványai és barátai szeretik és tisztelik, a szakmai felkészültségével kivívta szűkebb-tágabb környezete megbecsülését.

 

Kormány professzor tanári diplomája megszerzése Óta állt a Nyíregyházi Főiskola szolgálatában, fejlődésének elősegítésében, az intézet mindenkori érdekeinek előmozdításában, illetve az emberi értékek gyarapításában végezett kimagasló, példamutató tevékenységet. Szerteágazó tevékenysége során az oktató-nevelő munka mindségének javítását, az elméleti tudás gyakorlati alkalmazásának szakmai elismerését tekintette életcéljának és hivatásának. Gyakorlati példái mindig arról tanúskodtak, hogy mély alázattal viszonyul szűkebb szülőföldjéhez a geográfia oktatásához és a hallgatókhoz Kedves Gyula bátyám, benned egy olyan tudóst, pedagógust és kutatót tisztelünk, aki soha nem azén beszélt, hogy gondolatait elleplezze.

Az intézeti kollégák és a szakmai körök megbecsülésének legékesebb bizonyítéka éppen e könyv, mely a tisztelet, a megbecsülés, az önzetlen szeretet és a barátság eredménye. Töltsön be méltó helyet az életedben, adjon erőt, hitet és reményt hosszú-hosszú éveken át. Isten éltessen még nagyon sokáig közöttünk és szeretteid körében, jó egészséget és sok boldogságot kívánok!

 

Nyíregyháza, 2017. május 09.

A szerkesztő

(Történeti Földrajzi Közlemények, 2017., V. évfolyam, 1. szám)