Klebelsberg Képzési Ösztöndíj Program

A Klebelsberg Képzési Ösztöndíj Program célja a tanári pályát választó egyetemi és főiskolai hallgatók motiválása pedagógusi hivatásuk gyakorlására, egyúttal a diplomaszerzést követően álláshely biztosítása. További törekvés a hazai köznevelés szaktanári ellátottságának megerősítése, a hiányszakok - például természettudományos szakirányok - iránti érdeklődés felkeltése.

Az emberi erőforrások minisztere a Klebelsberg Képzési Ösztöndíjról szóló 52/2013. (II.25.) Korm. rendelet alapján a Klebelsberg Központ (a továbbiakban: Központ) lebonyolításában 2017. szeptemberi 4-i megjelenéssel nyílt pályázatot hirdet a Klebelsberg Képzési Ösztöndíj elnyerésére.

A pályázat tárgya: a pedagógus pályát választó hallgatók ösztöndíjas támogatása azon félévek időtartama alatt, amelyek során az ösztöndíjas hallgatói jogviszonya fennáll, amennyiben az ösztöndíjas a támogatási szerződés aláírásával vállalja, hogy az általa megjelölt három megye egyikében, a Központ által megjelölt köznevelési intézményi kör intézményei közül választva, főállású foglalkoztatásra irányuló jogviszonyt létesít, és azt tartósan, de legalább az ösztöndíj folyósítási idejének megfelelő időtartamban fenntartja.

A pályázat benyújtására az a magyarországi felsőoktatásban tanuló, Magyarországon vagy Magyarországgal szomszédos országban élő magyar anyanyelvű hallgató jogosult, aki a pályázat benyújtásának időpontjában: egységes, osztatlan tanárképzést, illetve gyógypedagógia alapképzési szakon képzést nyújtó felsőoktatási intézménybe felvételt nyert, illetve a pályázat benyújtásának időpontjában már  tanulmányokat folytat,  vállalja, hogy a tanárképzésben, illetve a gyógypedagógia alapképzési szakon végzettséget és szakképzettséget szerez, és az oklevél megszerzését követően – a támogatási szerződésben foglaltak szerint – a végzettségének, szakképzettségének megfelelő főállású foglalkoztatásra irányuló jogviszonyt létesít, illetve tart fenn.

A pályázatot elektronikusan és papír alapon kell nyújtani. A pályázat elektronikus beadásához a Központ honlapján található elektronikus felület áll rendelkezésre: http://osztondij.kk.gov.hu

A pályázat benyújtási határideje:  2017. szeptember 30.

A pályázathoz szükséges dokumentumok elérhetőek és letölthetők az alábbi honlapon:

http://kk.gov.hu/klebelsberg-kepzesi-osztondij