Emberségből és szolidaritásból jeles az Eötvös diákoknak

2018. június 1 – jén, péntek délután rendezték meg az Eötvös Gyakorlóiskola udvarán azt a teljességében a középiskolás diákok ötletességét, pozitív kezdeményező- és szervezőkészségét dicsérő, no és művészetek iránti fogékonyságukról is árulkodó jótékonysági koncertet, amely az „Álomhatárok” címet viselte. A program életre hívásának célja az volt, hogy a koncert bevételéből összegyűjtött összeggel egy Kárpátalján, Dercenben működő középiskola infrastrukturális fejlesztéséhez járuljanak így hozzá a partneriskola, az Eötvös Gyakorlóiskola diákjai.

 

A motívumát, az apropóját mindennek az adta, hogy az Eötvösös diákok a közelmúltban a „Határtalanul!” programsorozat keretében Kárpátaljára utaztak, s ott „Honfoglaló őseink emlékeinek nyomában Kárpátalján és Északkelet-Magyarországon” címmel a Derceni Középiskola diákjaival együtt - először Kárpátalján, majd Nyíregyházán, illetve Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - vettek részt és valósítottak meg egy nagyszerű programot.
A nyíregyházi diákoknak - amellett, hogy sok szépet láttak és tapasztaltak, nagyon jól érezték magukat, jó kapcsolatot és barátságokat is kialakítottak a derceni középiskolásokkal -, abba is belepillanthattak és benyomásokat szerezhettek, hogy például ott, kint Kárpátalján milyen feltételek és körülmények között élhetnek és tanulhatnak diáktársaik! S bizony meglepődve tapasztalhatták például azt, hogy az, ami itt nálunk az Eötvösben, az iskolai infrastruktúrát és annak használatát illeti, azt a derceni diákok iskolájukban sokkal mostohább feltételekként élhetik csak meg. Látva és tapasztalva ezt, a nyíregyházi diákok között természetes módon, de igen komoly - felnőtteket is ámulatba ejtő érett - gondolkodásról, magas-fokú empátiás szolidaritási érzéseikről tanúbizonyságot elárulva felvetették azt, hogy a Derceni Középiskola kommunális szolgáltatási színvonalának emeléséhez szükséges forrást, 150. 000 forintnyi pénzösszeget valamilyen módon össze fogják gyűjteni.
A spontán született ötletet együttgondolkodás, és komoly szervezőmunka, majd mindennek eredményeként a jótékonysági koncert megvalósítása követte. A főszervező és ötletadó Kovács Miklós, 9/A osztályos diák igen lelkes és odaadó munkája eredményeként egy nagyon jól sikerült -, néptáncosokat, énekes és hangszeres középiskolás diákelőadókat - felvonultató színvonalas kulturális programot láthatott a szép számmal összejött hallgatóság. A jótékonysági koncert fellépői - Márton Dániel (Eötvös 9/A) műsorvezető, narrátor felkonferálásával a következők voltak: a néptáncos Molnár Dorottya (Eötvös 9/A) és Papp Orsolya (Krúdy Gimn.), az énekes Kerezsi Blanka (Eötvös 10/A) és nem utolsósorban a virtuóz gitárjátékával és kellemesen csengő énekhangjával is elismerést kiváltó Kovács Miklós (Eötvös 9/A).  
Amellett, hogy egy olyan példaértékű program részesei lehettünk, amelynek még nem voltak hagyományai és előzményei iskolánkban, a nemes gesztus, ötlet nyomán született elképzelés valóra válthatja a Derceni Középiskola diákjainak azt az álmát is, hogy a korábbinál komfortosabb körülmények és feltételek között tölthetik el mindennapjaikat az iskolájukban. A jótékonysági koncert teljes bevétele - melyben a diákok és pedagógusok mellett egy-egy az iskolán kívüli érdeklődő belépőjegyének ára is benne foglaltatik -, nemhogy elérte a célul kitűzött másfélszázezer forintot, hanem jelentősen meg is haladta azt. A támogatást az iskola a diákok képviselőivel együtt juttatja, viszi majd el a partneriskolába.
Az Eötvös diákok ötlete révén megvalósított karitatív tevékenység jól tükrözi azt a szellemiséget és gondolkodásmódot, amelyet az iskola humanista, nemzeti érzületű és szociálisan is érzékeny szolidaritási értékrendjeként, értékorientációjaként magának vall. S az, hogy ezt közvetítendőnek tartja és közvetíti is, messzemenően igazolja diákjainak e nemes cselekedete, tevékenysége. S mindennek nyomán már a program végén, annak befejeztével meg is született az az elképzelés, hogy e programnak-programsorozatnak a jövőben, s hasonló célokért folytatódnia kell.

Nyíregyháza, 2018. június 7.

                                                                                            Dr. Komáromi István
                                                                                               intézményvezető

(Fotók: Szénás A. és Kovácsné Sz. R.)

 

További fotók >>

 

Cikk az eotvos.nye.hu oldalán: http://eotvos.nye.hu/item/embersegbol-es-szolidaritasbol-jeles-az-eotvo…