Bravúros nyíregyházi siker Tatabányán

Felemásan rajtoltak a Nyíregyházi Fõiskola kosarasai a NB 1/B-ben, hiszen értékes gyõzelmeket arattak a két idegenbeli találkozójukon, ugyanakkor hazai pályán mindkétszer vereséget szenvedtek. Az NYFSE-NYKS a negyedik fordulóban Tatabányán lépett pályára.

A nyíregyházi csapat sérültek és szalagavatón résztvevõ játékosok nélkül utazott el Tatabányára. A mérkõzésen végig megilletõdöttség nélkül bátran játszottak a fiatal játékosok, a rutinos, volt NB-I /A-s kosarasok ellen. Két döntetlen negyed mellett két játékrészben is sikerült egy-egy pontos elõnyre szert tenni, így a végeredmény: Tatabányai KC-Nyíregyházi FSE 70-72

– Rengeteg hibával játszott a csapat, de a védekezésben nyújtott teljesítmény, valamint a lelkesedés feledtette mindezt, és végül gyõztesen hagyhattuk el a pályát. – értékelte a mérkõzést a kérdésünkre Farkasinszki Gyuláné, a nyíregyházi csapat edzõje.