Campus buli Jamie Winchesterrel és Hrutka Róberttel

Jamie Winchester és Hrutka Róbert (képünkön) Nyíregyházára látogat. Az este kilenckor kezdõdõ buli a fõiskolások számára ingyenesen látogatható. A helyszín információink szerint a „HC-utód”, vagyis a 4F Club lesz.

- A Campus Rádió szervezésében a két zenész egy akusztikus fellépés kedvéért érkezik Nyíregyházára. Útjuk során több rádiót, újságot, tv-t érintenek, és a kedd estét egy hangulatos zenéléssel koronázzák jól bizonyítva azt, hogy az a zene, amit játszanak, ténylegesen hangszerekkel és emberekkel született, meg tud szólalni két gitáron két énekhanggal.
Jamie Winchester és Hrutka Róbert azon hazai elõadókhoz tartoznak, akik mindig szívesen látogattak a Campus Rádióba, akár lemezmegjelenés, akár egy nagyobb koncert alkalmával. Az együttmûködés tehát régebbi keletû, és nemrég felvetõdött egy újszerû koncert lehetõsége, mely egyrészrõl szól a média képviselõinek, másrészt a közönségnek.

- Jamie és Robi sok-sok változatban és formációval zenél, hiszen van akusztikus duó, trió,  valamint akusztikus zenekari és kamarazenekari mûsoruk is a repertoárban. De létezik a Wood and Strings felállás is, és persze a hagyományos rock-formáció. Ezen az estén a legkisebb formula lesz látható, hallható. Ajánlott a párna hozatala, hiszen csendesen, leülve élvezhetõ ez a fajta muzsika a legjobban – nyilatkozta Pócsi István, az est szervezõje.

A táncolni vágyóknak sem kell aggódniuk, Jamie Winchester és Hrutka Róbert után ugyanis DJ Gabesas keveri majd a legjobb retró muzsikákat.

(ej)