169 új diplomás ünnepe volt szombaton

2018. február 3-én tartotta a Nyíregyházi Egyetem az Oklevélátadó Ünnepi Szenátusi ülését. 169-n vették át oklevelüket az ünnepségen, közülük 79-en alapképzési szakon, 49-en tanári mesterképzési szakon, 18-an szakirányú továbbképzésen, nem tanári mesterképzési szakon 8-an, osztatlan tanárképzési szakon 1 fő, felsőoktatási szakképzésben 14-en végeztek. Az eseményen elismeréseket, kitüntetéseket is átadtak. Most először adták át a Szenátus által alapított Mező András-, és Margócsy József-díjakat. Az eseményen a hagyományoknak megfelelően ünnepi beszédet mondott Vassné dr. Figula Erika, az egyetem rektora, aki sok sikert, kitartást kívánt a végzős hallgatóknak, egyúttal megköszönte, hogy a Nyíregyházi Egyetemet választották, mely további képzésekre, rendezvényeire visszavárja a végzetteket.

A Nyíregyházi Egyetem Szenátusa Hallgatói Tehetség Díjjal jutalmazta azon végzős hallgatót, aki kimagasló tanulmányi eredményt értek el és fontos közösségi munkáját végeztek egyetemi éveik alatt. Ebben az évben Péter Kitti végzős gazdálkodási és menedzsment szakos hallgató vehette át az elismerést.

Első ízben került átadásra az egyetem Szenátusa által alapított, az egykori tanszékvezetőről, főigazgatóról elnevezett Margócsy József-díj, melyet az a tehetséges, végzős hallgató kaphat, aki kimagasló tanulmányi, kulturális, tudományos, közösségi tevékenységével méltó módon járult hozzá a Nyíregyházi Egyetem Nyelv- és Irodalomtudományi Intézetében folyó szakmai munkához. Tevékenységével az irodalomtudományok területén kimagasló munkát végzett vagy végez, az egyetemen tanuló hallgatók elé példaképként állítható. Tevékenységével erősíti és továbbviszi Dr. Margócsy József, egykori főigazgató, tanszékvezető, irodalomtörténész szakmai örökségét, az irodalomtudomány műveléséhez, kutatáshoz és az ismeretek átadásában folytatott iskolateremtő munkáját, az irodalomtudomány iránt elhivatott munkásságának méltó emléket állít. A 2018-as tanévben Orosz Boglárka magyartanár–pedagógiatanár mesterszakos végzős hallgató vehette át az elismerést.

Szintén első ízben került átadásra a Mező András-díj, mely elismerésben az a tehetséges, végzős hallgató részesülhet - fogalmaz az egyetem kitüntetési szabályzata -, aki kimagasló tanulmányi, kulturális, tudományos, közösségi tevékenységével méltó módon járult hozzá a Nyíregyházi Egyetem Nyelv- és Irodalomtudományi Intézetében folyó szakmai munkához. Tevékenységével a nyelvtudományok területén kimagasló munkát végzett vagy végez, az egyetemen tanuló hallgatók elé példaképként állítható. Tevékenységével erősíti és továbbviszi Prof. dr. Mező András, egykori tanszékvezető, nyelvész szakmai örökségét, a nyelvtudomány műveléséhez, kutatáshoz kapcsolódó és az ismeretek átadásában folytatott iskolateremtő munkáját, a nyelvészet iránt elhivatott munkásságának méltó emléket állít. A szombati diplomaosztón Sándor Lilla magyartanár–vizuális- és környezetkultúra mesterszakos végzős hallgató kapta meg a Mező András-díjat.

A Hallgatói Önkormányzati Testület által alapított Pro Discipulis Acadaemiae kitüntetést idén Kaszás Róbert végzős hallgató vehette át Nagy Arabella HÖT-elnöktől.

A kitüntetések átadását követően a végzős hallgató búcsúzója és az alsóbb éves hallgató búcsúztatója hangzott el. Az alsóbb éves hallgatók nevében Lengyel Petra, Gazdálkodási és menedzsment szakos hallgató búcsúzott a végzősöktől. A végzős hallgatók nevében búcsúzik Balogh Dalma Anett, Sportszervező szakos hallgató mondott beszédet.

A beszédeket követően került sor az oklevelek átadására. A Nyíregyházi Egyetemen az elmúlt hónapban 282 hallgató tett záróvizsgát. Szombaton 169-n veszik majd át oklevelüket az ünnepségen, közülük 79-en alapképzési szakon, 49-en tanári mesterképzési szakon, 18-an szakirányú továbbképzésen, nem tanári mesterképzési szakon 8-an, osztatlan tanárképzési szakon 1 fő, felsőoktatási szakképzésben 14-en végeztek.

 

Az eseményen készült fotókat az egyetem honlapjának képtárában is megtekinthetik az érdeklődők.