Dr. Szabó Sándor habilitációja

Júniusban kapta meg habilitációjáról szóló dokumentumot Dr. habil. Szabó Sándor, a Nyíregyházi Egyetem, Környezettudományi Intézetének oktatója, aki 1991 óta dolgozik az intézményben. Jelenleg többek között növényrendszertan, terepbotanika tantárgyat oktat a hallgatóknak, illetve terepgyakorlatot is tart számukra. Tudományos munkájában is eltökélt, személyiségével több tucat hallgatót nyert meg a tudományos diákköri munkára is, így az egyik kedvenc témájának tartott hidrobiológia témakörében 2015-ben hallgatói két országos első helyezést, idén pedig egy második helyezést is elértek, e mellett az évek alatt több elismerést, különdíjat kaptak tanítványai.

Habilitációját a Szent István Egyetemen védte meg, kutatásában a hínárnövények közötti versenyt vizsgálta, azaz, hogy melyik hínárnövény milyen módon szorítja ki élőhelyéről a másikat és változtatja meg az élőhely teljes arculatát. Ez a folyamat a globális környezeti változások szükségszerű velejárója, és akár egyfajta "rendszerváltásnak" is felfoghatjuk - fogalmazta meg tézisét a szakember.