Dr. Simon Béláné életműdíjat kapott

2018. november 27-én, a tizenkettedik Digitális Esélyegyenlőség Konferencián, ünnepélyes keretek között került sor az Neumann János Számítógép-tudományi Társaság 2018. évi díjainak átadására. A kitüntetéseket Dr. Beck György, a Társaság elnöke és Alföldi István, a Társaság ügyvezető igazgatója adta át. Az ünnepségen többekkel együtt Simon Béláné dr., a Nyíregyházi Egyetem nyugalmazott oktatója életműdíjat vehetett át.
 
Simon Béláné dr. az MTA kandidátusa, aki tanári munkássága nagy részét Nyíregyházán, a felsőoktatásban fejtette ki. A Nyíregyházi Egyetem nyugalmazott oktatója. E mellett több mint 40 éve az NJSZT Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szervezet egyik vezetője. Munkásságát a NJSZT 2007-ben Neumann-díjjal ismerte el. Tehetséggondozási tevékenysége példamutató és a robotika területén úttörő jelentőségű. 1981-től kezdődően mind a közoktatásban mind a felsőoktatásban számítástechnikai szakkörök, versenyek szervezője 10-18 éves diákok számára. 2007-től Robotintelligencia tudományos diákkört alapított majd irányított éveken át a RoboCup nemzetközi projekthez kapcsolódóan. A RoboCup ifjúsági ligáinak, a RoboCupJunior-nak (RCJ-nek) a meghonosítása Magyarországon (HRCJ) vitathatatlanul az ő érdeme. Az általa vezetett Magyar Ifjúsági Robot Kupa a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság fő támogatásával hazánk egyik legfontosabb robotikai versenye, melynek szervezését Simon Béláné fáradhatatlan lelkesedéssel végzi. - hangzott el díjátadón.