Duális képzésekkel erősít az egyetem

A duális képzés következő tanévet érintő teendőiről, eredményeiről tartottak szakmai konferenciát 2019. szeptember 6-án a Nyíregyházi Egyetemen. A képzésben együttműködő partnerekkel való egyeztetés után a ”NYE-DUÁL – Új utakon a duális felsőoktatással a Nyíregyházi Egyetemen, az Észak-Kelet-Magyarországi térség felemelkedéséért” elnevezésű projekt eddigi

megvalósult programelemeit, jövőbeni terveit mutatták be az egyetem oktatói.

Az egyeztetésen a mérnöki szakokon folyó duális képzések szervezésével kapcsolatos feladatok egyeztetésére került sor Dr. Kovács Zoltán intézetigazgató köszöntője után Dr. Szigeti Ferenc a gépészmérnök szak szakfelelőse a tavalyi év eredményeit összegezte és arra kérte a partnerek jelen lévő képviselőit, hogy ők is számoljanak be tapasztalataikról, reményét fejezte ki, hogy a 2018/2019-es tanévben is együtt tudnak működni a partner-szervezetekkel és az egyetem mind több hallgatója választja majd a duális képzést.

A program résztvevői Dr. Sikolya László projektmenedzsertől tájékoztatást kaptak az egyetem duális képzései fejlesztésére elnyert pályázatról, a projekt eddigi eredményeiről, a jövőbeni tervekről, mely keretében tervezik a képzések fejlesztését, megújítását, gyakorlatiasabbá tételét. A projektbe minél több duális képzési partner vállalatot, szakembert kívánnak bevonni.


 

A tájékoztatók után a duális képzési partnerek, cégek, szervezetek képviselői mutatták be vállalatukat és a duális képzésben szerzett tapasztalataikat, majd jövőbeni elvárásaikat osztották meg a résztvevőkkel.

 

Az értekezleten elhangzott: „a Nyíregyházi Egyetem a 2019/2020-as tanévre is meghirdeti – vállalati partnereivel közösen – duális képzéseit, melyre a hagyományos felvételi eljárásban 2019. február közepéig lehet jelentkezni. A duális képzés iránt érdeklődő, leendő partnerszervezetek jelentkezésére is lehetőség nyílik szeptember végéig. Az egyetemmel korábban szerződés kötött cégek és szervezetek visszajelzései alapján, e képzési forma kiválóan alkalmas lehet a munkatársak utánpótlásának biztosítására.”

 

További információkat a Nyíregyházi Egyetem honlapján találnak az érdeklődők.