slideshow 1

Elsõ gyõzelmüket ünnepelték férfi kosarasaink

Könnyed hazai siker született a Nyíregyházi Fõiskola sportcsarnokában, kedden este, amikor a Debreceni Betû Se csapatát látták vendégül a nyíregyházi kosarasok. Hegedûs Ferenc tanítványai a meccsen a korábban látottakhoz képest sokkal bátrabban és türelmesebben játszottak, s könnyed gyõzelmet arattak.

A mérkõzés elején visszafogottan játszottak a hazaiak, de a vendégek hibáit sorra kihasználták, s a negyed második felében 10-0-át produkálva lépett el a javarészt fõiskolásokból álló együttes.

A második játékrészben tovább nõtt a különbség két csapat között, félidõben 20 ponttal 45-25-re vezetett a Nyíregyháza. A végjátékban Hegedûs mester több játékosa is lehetõséghez jutott, bejöttek a ritmusból szerzett dobások, így alakult ki a 92-70-es végeredmény.

A fõiskolások ezzel megszerezték idei elsõ gyõzelmüket, s bíznak abban, hogy a következõ hazai mérkõzésükön - március 7-én az Egri Fõiskola ellen - ismét sikert ünnepelnek.

-   Örülök a sikernek, ám úgy érzem néhány játékosom így sem nyújtotta a maximumot. Reméljük gyõzelmünk, s teljesítményünk megmarad a jövõben is - értékelte a látottakat, Hegedûs Ferenc, a NYFSE edzõje.

- Balogh Gyula -

 


 

2016, Nyiregyhaza