Erasmus+ mobilitási Nyílt Nap volt a Nyíregyházi Egyetemen

A Nyíregyházi Egyetem Hallgatói Szolgáltató Központ Nemzetközi Kapcsolatok Csoportjának munkatársai az Erasmus+ mobilitási program ösztöndíj lehetőségeiről szóló tájékoztató előadásokat szerveztek 2017. október 11-én a Nyíregyházi Egyetem hallgatói számára a közelgő pályázati beadási határidőkre való tekintettel.

A rendezvény során lehetőség nyílt a mobilitással kapcsolatos tájékozódásra. A rendezvény a mobilitás különböző aspektusait mutatta be kötetlen, beszélgetős formában, ahol a nemzetközi környezetben szerzett tapasztalatok fontosságáról és szükségességéről beszéltek a szervezők és a meghívott előadók. Elsőként Dudás Éva, a HSZK Nemzetközi Kapcsolatok Csoportjának munkatársa az Erasmus+ program intézményi tájékoztatóját tartotta meg, majd Nouar Dalila, a Nyíregyházi Egyetem gazdálkodási és menedzsment szakos hallgatója tartott élménybeszámolót, ezt követte Ináció Junqueira, aki a nemzetközi csereprogram előnyeiről beszélt, végül a Törökországból érkezett Zafer Manev angol nyelvű előadásában az Erasmus+ projekt keretében szerzett tapasztalatait, élményeit osztotta meg a jelen lévőkkel.

 

 

 

A Nyíregyházi Egyetemen elérhető Erasmus+ ösztöndíjjakkal kapcsolatosan a következő oldalon tájékozódhatnak az érdeklődők:

http://www.nye.hu/international/jelentkezes/