Felvételi Élménynap a Nyíregyházi Egyetemen

Felvételi Élménynapot, egész napos eseményt rendeznek 2019. november 27-én, szerdán a Nyíregyházi Egyetemen. A tájékoztató és szórakoztató programokra szeretettel várják a középiskolásokat, iskolás csoportokat, családokat, diákokat és szüleiket is. A Nyíregyházi Egyetem tavaly indult és sikeres kezdeményezésének célja – tájékoztatott dr. Minya Károly, az egyetem oktatási rektorhelyettese –, hogy a felvételire készülő diákok és szüleik betekintést nyerhessenek az egyetem hallgatói és tudományos életébe, így 8:00 és 17:00 óra között előadásokat látogathatnak, laborokat nézhetnek meg, a hallgatók által szervezett programokon vehetnek részt a vendégek, napközben a Hallgatói Szolgáltató Központ munkatársai segítenek a felvételi jelentkezésben. A részletes program elérhető az egyetem honlapján.

Bemutató előadások, tájékoztató programok, filmvetítés, laborlátogatások és még sok érdekes program várja a napközben a Nyíregyházi Egyetemre látogató érdeklődőket, diákokat, szülőket, iskolai csoportokat. A részletes programot, az események időpontját és helyszíneit az egyetem honlapján is megtalálják a vendégek. (www.nye.hu)

A Hallgatói Önkormányzati Testület tájékoztató és bemutató programokkal várja a vendégeket. 11:00 órától óránként idegenvezetéssel egybekötött egyetem-túra indul az „A” épület földszintjéről. A „B” tanulmányi épület földszintjén fesztiválsarkot rendeznek be, ahol részletes tájékoztatást kaphatnak az érdeklődők az egyetemi rendezvényekről érintve az itt szervezett házibajnokságokat, illetve a Gólyatábort, Gólyabált és a hallgatói rendezvények programjait is megismerhetik.

A „B” épület földszintjén található LEGO közösségi térben rajz szakos hallgatók elkészítik a vállalkozó kedvű látogatók karikatúráját. A Hallgatói Szertár Klubban (Campus Hotel alagsora) betekintést nyerhetnek a látogatók az egyetemi játék-bajnokságok világába és természetesen ők is próbára tehetik ügyességüket (FIFA-bajnokság, Honfoglaló-bajnokság). Az egyetemi kosár és röplabda pályáján a testnevelés szakos hallgatók várják az érdeklődőket egy sportbemutató erejéig és természetesen a látogatók itt is aktív szereplői lehetnek a játéknak, kipróbálhatják magukat teqballban és volleyteq-ben. A Campus Kollégium alagsorában található Élménylaborban a robotprogramozást, a számítógépes játékok világát és egyéb informatikai játékokat, ügyességi játékokat próbálhatnak ki a látogatók. – tájékoztatott Tudja Dávid, az egyetemi Hallgatói Önkormányzati Testület elnöke.