Hadtudományi kutatások és együttműködés

Közös kutatási programok, tudományos együttműködések kialakításában és konferenciák szervezésében is együtt kíván működni a jövőben a Nyíregyházi Egyetem és a Magyar Hadtudományi Társaság, mely szervezetek képviselői erről írtak alá közös együttműködési megállapodást a felsőoktatási intézmény dísztermében, 2017. szeptember 29-én.

A megállapodás értelmében a Nyíregyházi Egyetem és a Magyar Hadtudományi Társaság a jövőben a kölcsönös érdeklődésre számot tartó kutatási és tudományterületek eredményesebb művelése, a kölcsönösen előnyös együttműködés új formáinak megvalósítása érdekében közös kutatási és tudományos munkát folytatnak, a feldolgozott kutatásokat közös konferencián, kerekasztal-beszélgetéseken kívánják bemutatni, illetve közös kiadványok megjelentetését is tervezik.

A dokumentumot a Nyíregyházi Egyetem képviseletében Vassné dr. Figula Erika, rektor (aki az eseményen szakmai elfoglaltsága okán nem tudott személyesen részt venni) valamint Dr. Kvancz József kancellár; a Magyar Hadtudományi Társaság képviseletében pedig Tömböl László nyugalmazott ezredes, a társaság elnöke szignálta.

Az eseményen Tömböl László nyugalmazott ezredes, a Magyar Hadtudományi Társaság elnöke elmondta, hogy több felsőoktatási intézménnyel is együttműködnek, de nagy örömükre most már a Nyíregyházi Egyetemmel is szorosabb szakmai kapcsolatot tudnak kialakítani, a közös munka keretében szeretnének közös kutatásokat folytatni az egyetem oktatóival, hallgatóival, illetve felajánlani 600 fős szervezetük felhalmozott tudását, szellemi tőkéjét az egyetemen folyó tudományos munkához. Már elkezdődtek egy közös konferencia megszervezésének munkálatai, mely azt bizonyítja, hogy élő együttműködés körvonalazódik, illetve mindkét szervezet szakemberei rendelkeznek olyan szakmai tudással, tapasztalattal, mely a másik szervezetnek fontos lehet – emelte ki az elnök.

 
Az élő együttműködéseket mutatja – emelte ki, folytatva az előző gondolatot, Dr. Kvancz József, az egyetem kancellárja –, hogy az intézmény Történettudományi és Filozófia Intézetének oktatói a mai konferencián is előadtak, ez az az intézet melynek jogelődje a Történettudományi Tanszék az egyik alapítója volt, annak a nyolc tanszéknek, amelyek 1962-ben megalapították a Bessenyei György Tanárképző Főiskolát, tehát felsőoktatási intézményünk tudományos tapasztalatai több évtizedes múltra tekintenek vissza. A modern társadalom hadsereg nélkül elképzelhetetlen – idézte végül a Magyar Honvédség vezérezredesének, Dr. Benkő Tibornak korábban elhangzott szavait, kiegészítve azzal, hogy a Nyíregyházi Egyetem számára fontos kapcsolat folytatódik a jövőben és e sikeres együttműködés tovább bővülhet a két szervezet között.