Együttműködés a Jósa András Múzeummal

 

Együttműködési megállapodás ünnepélyes aláírására került sor a Jósa András Múzeummal 2017. október 4-én a múzeum dísztermében. A dokumentumot Nyíregyházi Egyetem részéről Vassné dr. Figula Erika rektor, a másik fél részéről Dr. Rémiás Tibor igazgató szignálta. Többek között oktatási, tudományos területen, rendezvények szervezésében, kutatómunkában, szakmai gyakorlatok, pályázati együttműködések terén dolgozik majd együtt a két intézmény. Az eseményen szó esett az október 9-10-én, a Múzeumban zajló „Rejtőzködő szexualitás – titkolt identitás” című tudományos konferenciáról is, melynek főszervezője a Magyar Történelmi Társulat megyei szervezete, az egyetem Történettudományi és Filozófia Intézete és a Jósa András Múzeum.

 

Dr. Rémiás Tibor, a Jósa András Múzeum igazgatója úgy fogalmazott: „Nyitott múzeumot szeretnék így fontos a kapcsolatok bővítése, erősítése így a Nyíregyházi Egyetemmel is.  A múzeum az eseményen az Eperjesi Egyetemmel is megállapodást írt alá. Az együttműködések eredményeként bővíteni szeretnék a kapcsolataikat más közgyűjteményekkel, egyetemekkel, közös kutatásokat, pályázati együttműködéseket terveznek, a Nyíregyházi Egyetem hallgatóinak történettudományi jellegű tárgyak oktatásában nyújtanak gyakorlati segítséget.

Történész, régész, művészet- és irodalomtörténész, néprajzos, geodéta, fotós, grafikus és múzeumpedagógus is dolgozik a múzeumban, így számos területen adott a lehetőség az együttműködésre, mely eddig is élő volt, nagy örömünkre most erősíthetjük a két szervezet közötti szakmai kapcsolatot – fogalmazott Vassné dr. Figula Erika a Nyíregyházi Egyetem rektora.

Az eseményen Nyíregyháza önkormányzatát képviselő Dr. Ulrich Attila alpolgármester szerint a város számára fontos a 18. századi újratelepítés hagyományait életben tartani. Ezen túlmenően hangsúlyozta a nyelvtanulás fontosságát is testvérvárosunk, Eperjes egyetemének közreműködésével – hozzátette – fontos, hogy a város egyeteme és a Múzeum közösen erősítse kutatásait, melyek a helyi emberek múltját, hagyományait érintik, ebben fontos szerepe lehet és van az egyetem Történettudományi Tanszékének.

A Jósa András Múzeumban ismertették a jövő héten megrendezésre kerülő „Rejtőzködő szexualitás – titkolt identitás” című tudományos konferencia témáit, mely a történelem során, illetve napjainkban problematikusként felfogott szexuális magatartásformákkal kapcsolatos attitűdöket fogja körbejárni neves szakemberek kutatásait bemutatva.