Karriertanácsadás és állásajánlatok napja

A Nyíregyházi Egyetem és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztálya 2018. május 15-én kedden Karriernapot és állásbörzét rendezett az egyetem Bessenyei Aulájában. Az idei rendezvény a 13. volt a sorban, a kétezres évek elején az intézmény először szervezett börzét a megyebeli munkavállalóknak, a később Innovációs és Állásbörzévé mostanra előadásokkal színesített Karriernappá bővült eseményt a szervezők a hallgatók és a megyebeli végzős középiskolások és álláskeresők számára is meghirdette. A több mint húsz hazai kiállító több tucat állásajánlattal, tanácsadással, tájékoztatóval várta az érdeklődőket.

A vendégek próbainterjúkon és karrier-tanácsadáson is részt vehettek, a színpadon szakmai előadások, beszélgetések, cégbemutatók váltották egymást, és tanácsot adtak az álláskereső fiataloknak és a munka világába visszatérni vágyó idősebbeknek is. A megnyitó műsoron bemutatkozott a Nyír1flow nevű hallgatókból álló streatworkout csapat is, illetve a Magyar MediBall Egyesület is.

Vassné Dr. Figula Erika a Nyíregyházi Egyetem rektora köszöntőjében elmondta, ez az esemény nem csak bemutatkozási fórum az intézménynek és a gazdasági szervezeteknek, hanem nagyon jó kapcsolatteremtési lehetőség is a leendő munkavállalókkal. A Karriernap résztvevőit Román István megyei kormánymegbízott is köszöntötte, majd hivatalosan is megnyitotta az eseményt. Beszédében kiemelte, a foglalkoztatottság javulása után ma már az a cél, hogy a cégek az adott álláshelyekre megtalálják a megfelelő embereket. A Kormányhivatal pedig különböző programokkal segíti ezt a folyamatot.

Az eseményen kiállítóként az alábbi cégek, szervezetek mutatkoztak be:

Allianz / Coloplast / DIEHL Aircabin Hungary Kft. / EPAM / Eissmann Automotive Hungaria Kft. / Nyíregyházi Egyetem HSZK Nemzetközi Kapcsolatok Csoport / Magyar Honvédség / HVG Kiadó Zrt. / HVG Karrier Plusz – Jobline / INT-Solution Kft. / Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztály / LEGO Manufacturing Kft. / Magyar Mediball Egyesület / Marsó Kft. Gumiabroncs kis és nagykereskedés, autószervíz hálózat / Móricz Zsigmond Színház / MSK Hungary Gépgyártó Bt. / Nyíregyháza MJV Város – TDM Iroda / Nyíregyházi Egyetem - Duális képzési sarok / Nyíregyházi Egyetem Idegennyelvi Oktató és Vizsgáztató Központ / OTP Bank / RB Szolgáltató Központ / Rosenberger Magyarország Kft. / Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és lparkamara

Napközben színes programokkal, előadásokkal várták az érdeklődőket a nagyszínpadon. A foglalkoztatási kerekasztalon a munkaerőpiac megyei helyezetéről esett szó. A beszélgetés résztvevő votlaki: Dr. Rezsőfi István, főosztályvezető (Sz-Sz-B Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztály), Nagyné Varga Katalin, főtitkár (Sz-Sz-B megyei Iparkamra), Dr. Kovács Zoltán, általános rektorhelyettes, intézetigazgató (Nyíregyházi Egyetem), Nagy István, HR Manager (LEGO Manufacturing Kft.) és

Krivács András, elnök (Magyar Nemzeti Gasztronómia Szövetség). A program moderátora Kósáné dr. Bilanics Ágnes, intézetigazgató (NyE) volt. A megye munkaerő-piaci helyzete 2010 óta sokat javult, a foglalkoztatottak száma jelentősen nőtt - emelte ki Dr. Rezsőfi István a Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának vezetője kiemelte, a foglalkoztatási ráta 42 százalékról 56,7 százalékra emelkedett, ami országosan is egyedülálló növekedés. A munkanélküliek száma megfeleződött, jelenleg 29 ezer 365 regisztrált álláskeresőt tartanak számon. Ebből 14,5 százalék, 430 fő a pályakezdő, közülük 123-an rendelkeznek diplomával.

 

 

A délutáni programban a kiállító cégek bemutatóit követően Kokkonen Mónika a LinkenIn használatáról tartott előadást, majd Beszeda Imre és Sarka Lajos MTMI Fizika-kémia Show-ját tekinthették meg a látogatók.

www.nye.hu / www.nyiregyhaza.hu / www.szon.hu /

Fotók: Nyíregyházi Egyetem, www.nyiregyhaza.hu (Szarka Lajos)