Középiskolások zenei versenye - eredmények

A Nyíregyházi Egyetem Zenei Intézete 2017. január 28-án rendezte meg a Középiskolások IV. zenei versenyét. Az országos döntő versenyprodukciót kategóriánként 3-3 fős szakmai zsűri értékelte. A 66 résztvevő két korcsoportban, Szolfézs - zeneelmélet; Zenetörténet és néprajz; Klasszikus hangszerjáték; Népi hangszer és Népdaléneklés kategóriák szerint mutatta be előadását, versenyprodukcióját. Az egyetemen rendezett idei megmérettetésre 18 iskola diákjai neveztek Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar, Borsod-Abaúj-Zemplén, Jász-Nagykun-Szolnok, Békés, valamint Nógrád megyékből, illetve Budapestről.

 

A verseny helyezettjei: Szolfézs – zeneelmélet kategória 1. korcsoport: I. helyezett: Koszta Éva (Debreceni Ady Endre Gimnázium), II. helyezett: Nagy Tibor (Debreceni Ady Endre Gimnázium).

      

Szolfézs – zeneelmélet kategória 2. korcsoport: I. helyezett: Czirják Ágnes (Debreceni Ady Endre Gimnázium), II. helyezett: Pethő Bettina (Nyíregyházi Művészeti Szakgimnázium), III. helyezett: Ungvári Enikő (Debreceni Ady Endre Gimnázium). Zenetörténet és néprajz kategória 1. korcsoport: I. helyezett: Novák Béla (Nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium) , II. helyezett: Harman Dalma (Szent Imre Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és AMI, Nyíregyháza), III. helyezett: Hajdu Dávid (Nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium). Klasszikus hangszerjáték kategória 1. korcsoport: I. helyezett: Pelle Fanni Noémi (Nyíregyházi Művészeti Szakgimnázium) és Jakabovics Jonatán (Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI, Budapest), II. helyezett: Szűcs Anna Fruzsina (Békéscsabai Bartók Béla Szakgimnázium és AMI) és Girincsi Márton Sándor (Nyíregyházi Művészeti Szakgimnázium), III. helyezett: Vitális Zsombor (Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium) és Bánszki Réka (Nyíregyházi Művészeti Szakgimnázium). Klasszikus hangszerjáték kategória 2. korcsoport: I. helyezett: Kóczon Kornél és Tokárszky Máté (Nyíregyházi Művészeti Szakgimnázium), II. helyezett: Vastag Emese (Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gimnázium és Általános Iskolája), III. helyezett: Koncsol Kamilla Flóra (Nyíregyházi Művészeti Szakgimnázium). Népi hangszer kategória 1-2. korcsoport: I. helyezett: Szabolcsi Flóra Judit (Nyíregyházi Művészeti Szakgimnázium), II. helyezett: Nagy Zsolt Arnold (Nyíregyházi Művészeti Szakgimnázium), III. helyezett: Lipcsei Hajnalka (Vikár Sándor Zenei Alapfokú Művészeti Iskola, Nyíregyháza) és Barna Anikó (Nyíregyházi Művészeti Szakgimnázium). Népdaléneklés kategória 1. korcsoport: I. helyezett: Szabó Erzsébet (Fekete László Zeneiskola Alapfokú Művészeti Iskola, Tiszafüred) és Borbáth Szilveszter (Nyíregyházi Művészeti Szakgimnázium), II. helyezett: Szepesi Emese (Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakgimnázium és Zeneiskola - AMI, Debrecen) és Révész Eszter Sára (Nyíregyházi Művészeti Szakgimnázium), III. helyezett: Gincsai Andrea Panna (Vikár Sándor Zenei Alapfokú Művészeti Iskola, Nyíregyháza) és Dancsok Lilla (Bolyai János Gimnázium, Salgótarján). Népdaléneklés kategória 2. korcsoport: I. helyezett: Lerner Júlia (LFZE Bartók Béla Zeneművészeti és Hangszerképző Gyakorló Szakgimnázium, Budapest) és Rácz Boglárka (Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakgimnázium és Zeneiskola - AMI, Debrecen), II. helyezett: Bognár Lili Janka (Miskolci Bartók Béla Zeneművészeti Szakgimnázium) és Bíró Nelli (Tóth Árpád Gimnázium, Debrecen), III. helyezett: Jeremiás Kincső (Nyíregyházi Művészeti Szakgimnázium) és Korpás Réka (LFZE Bartók Béla Zeneművészeti és Hangszerképző Gyakorló Szakgimnázium, Budapest).

 

 

Borbáth Szilveszter, Kóczon Kornél, Nagy Zsolt Arnold, Novák Béla, Pelle Fanni Noémi, valamint Rácz Boglárka a Nyíregyházi Egyetem Zenei Intézetétől meghívást kapott a 2017 szeptemberében megrendezésre kerülő Kutatók éjszakája intézeti programjára.

 

A verseny a Nemzeti Tehetség Program keretében, a KÓTA és a Nyíregyházi Egyetem támogatásával valósult meg.