Szaknapot tartottak a közgázosok

2017. október 25-én „Közgáz” napot és szakestet szerveztek a Nyíregyházi Egyetem Gazdálkodástudományi Intézetének hallgatói valamint a Magyar Közgazdász Társaság Nyíregyházi Ifjúsági Szervezetének tagjai. Napközben előadások, szakmai programok, játékos vetélkedők, sportporgram várta a fiatalokat, este zenés vacsorával egybekötött szakesten, majd a Hallgatói Szertár Klubban rendezett After Party-n szórakozhattak a közgázos hallgatók és vendégeik.

 

A programok tíz órától a Békési Brigitta fiatal sikeres vállalkozó előadásával kezdődött, aki a telt ház előtt Hogyan indítottam saját vállalkozást, ami mára nemzetközi franchise lett, avagy a Beautyrobic története címmel tartott gyakorlati előadást a résztvevőknek. Délután tanár-diák focikupán versenyeztek a sportos kedvű résztvevők, illetve 3 fős csapatok részvételével ún. Kalmár-játékon vehettek részt a gazdálkodás szakos fiatalok. A Gasztro Menza Éttermében tartott szakesten a megnyitó beszédek után, az elsősök fogadalomtételére, majd Gáspár Dani búvész bemutatójára került sor. A vacsora után játékos Activity-n mérhette össze „tudását” tanár és diák, majd a Tűzvirág Együttes zenéjére táncoltak a vendégek.

Az est a Hallgatói Szertár Klubban folytatódott egészen hajnalig, ahol retro majd hause, trance és progressive trance zenék kedvelői is jól szórakoztak.

 

            

 

További fotók a Nyíregyházi Egyetem Gazdálkodástudományi Intézetének és az MKT Nyíregyházi Szervezetének facebook oldalain találhatóak.