Külföldi hallgatóinkat köszöntöttük az egyetemen

A Nyíregyházi Egyetem vezetése az intézmény dísztermében fogadta és köszöntötte az egyetemen tanuló külföldi hallgatókat. A 2020. október 20-án rendezett ünnepségen Vassné dr. habil. Figula Erika, az intézmény rektora mondott köszöntőt, majd Nagyné dr. Schmelczer Erika főigazgató, szakfelelős A Magyar mint idegen nyelv című kurzus indulásáról és eddigi eredményeiről beszélt, ezt követően a külföldi hallgatók magyarul mutatkoztak be a jelenlévőknek.

 

A Nyíregyházi Egyetem vezetése az elmúlt években sokat tett a nemzetköziesítésért. Bár a jelenlegi járványhelyzet nem kedvez ennek a folyamatnak, mi mégis fontos eredmény, hogy több felvételt nyert jelentkező Stipendium és Erasmus ösztöndíjjal, valamint költségtérítéses képzésben, személyesen is megkezdhette tanulmányait – hangzott el az eseményen.

 

„A jelenlegi tanév mindannyiunk számára kihívásokkal indult és a bizonytalanság továbbra is része az életünknek.  Önöknek, külföldieknek ez hatványozottabb nehézséget jelentett a bizonytalan beutazási feltételek miatt. Mégis vállalták ezt céljaik megvalósításáért és megérkeztek intézményünkbe a szomszédos országok mellett olyan távoli helyekről is, mint Tunézia, Jemen, Angola, Nigéria, Malajzia. Az egyetem vezetése, valamennyi tanára és dolgozója törekszünk arra, hogy minden tőlünk telhetőt megtegyünk azért, hogy segítsük az Önök beilleszkedését és itt tartózkodását, a tananyag minél hatékonyabb átadását” – emelte ki köszöntőjében Vassné dr. habil. Figula Erika, a Nyíregyházi Egyetem rektora.

 

Az eseményen Nagyné dr. Schmelczer Erika főigazgató, szakfelelős A Magyar mint idegen nyelv című kurzus indulásáról és eddigi eredményeiről beszélt, majd a jelen lévő kilenc külföldi hallgató magyarul mutatkozott be és mesélt jövőbeni céljairól. 

         

Az eseményről készült hír és riport a www.nyiregyhazitv.hu oldalán megtekinthető:

https://www.nyiregyhaza.hu/post/kulfoldi-diakokat-koszontottek-az-egyet…