Volt egyszer egy Leánykálvineum

A nyíregyházi Leánykálvineum Tanítónőképző elindulásának 90. évfordulója alkalmából rendeztek emlékülést a Nyíregyházi Egyetemen március 20-án. A „Leánykálvineum Református Tanítóképző Emlékére a Nyíregyházi Tanítóképzésért Alapítvány” és a Nyíregyházi Egyetem Tanítóképző Intézete által szervezett programon elsőként dr. Jenei Teréz, intézetigazgató, az alapítvány kuratóriumának elnöke köszöntötte a vendégeket, majd tudományos előadások hangzottak el.

Dr. Dráviczki Sándor az indulás időszakát megidézve elevenítette meg a Református Tanítóképző történetét. Hadházy Lajos kéziratos iskolatörténeti munkája nyomán beszélt a Kálvineumról Kissné dr. Rusvai Julianna, dr. Vincze Tamás pedig egy tehetséges tanárházaspár, Nyulasi Imre és Tóth Erzsébet portréjának segítségével árnyalta a nyíregyházi tanítóképzés múltját. Az emlékülést Dudás Kinga, az Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium tanítója, egykori alapítványi ösztöndíjas hallgató gondolatai zárták a tanítói hivatás szépségéről.