slideshow 1

 

Lengyel vendégek az ukrán tanszéken

A Nyíregyházi Egyetem Ukrán Nyelv és Kultúra Intézeti Tanszéke 2018. április 23-án a Wrocławi Egyetem (Uniwersytet Wrocławski) Ukrán Tanszékéről érkező delegációt fogadta. A küldöttség vezetője dr. hab. Oleh Beley, a lengyelországi egyetem Szláv Tanszékének professzora, a tagjai pedig nyolc, ukrán szakos hallgató volt. A tanszékvezető hangsúlyozta, nagyon fontosnak tartják, hogy ne csak a nagy országokkal, így Kínával létesítsen kapcsolatot az egyetemük, hanem a közeli, kisebb országok felsőoktatási intézményeivel így szorgalmazták a Nyíregyházi Egyetemmel való kapcsolatfelvételt.

A Nyíregyházi Egyetem részéről a lengyelországi delegációt dr. Kovács Zoltán általános rektorhelyettes és Ferencziné dr. Ács Ildikó, oktatási rektorhelyettes fogadta, aki az egyetem bemutatása után felidézte az Ukrán Tanszék megszüntetésének majd újraalapításának eseményeit, nem titkolva, hogy ez utóbbi milyen örömteli, stratégiai cselekedet volt a nyíregyházi felsőoktatási intézmény részéről. Kiemelte azt is, hogy az országban Nyíregyházára jelentkeztek a legtöbben ukrán szakra .

Dr. Stefuca Viktória tanszékvezető az újraalapított tanszéket mutatta be, dr. Bárány Erzsébet a korábbi Ukrán és Ruszin Filológiai Tanszék történetével ismertette meg a jelenlévőket, kiemelve Udvari István professzor úr kulcsfontosságú szerepét a tanszék létrehozásában és sikeres működésében.

 

   

A vendégeket üdvözölte Arkadij Gupaló konzul, Ukrajna Nyíregyházi Konzulátusának vezetője. Köszönetét fejezte ki azért, hogy újból indulhat az ukrán nyelvi képzés. Szofilkánics Judit, a Nyíregyházi Ukrán Nemzetiségi Önkormányzat elnöke elmondta, hogy közel 100 családot számlál az önkormányzatuk. Bemutatta a hétvégi ukrán iskola működését, az ukrán nyelvkönyvek kiadásának lehetőségeit, felsorolta mindazokat a rendezvényeket, amelyek segítik a tagok anyanyelvének, kultúrájának, szokásainak megőrzését. Mindezek után a jelenlévők megkoszorúzták Udvari István professzor úr emléktábláját.

 


 

2016, Nyiregyhaza