slideshow 1

Nagy Feró titokban készül valamire

Azt már megírtuk korábban, hogy a töretlen népszerûségnek örvendõ magyar rockzene kiválóságai több mint harminc év dalait, hangulatát varázsolják a Papp László Budapest Sportaréna színpadára február 2-án és 3-án. A fellépõ legendás zenekarok mellett pestiesen szólva a mûsorvezetõ személye sem piskóta. Nagy Feró éveken keresztül a Garázs címû rádiómûsorban és a Rockkalapács címû televíziós produkció házigazdája volt, ma pedig az egyik helyi rádióban köszönti reggelente a hallgatókat. De annak ellenére, hogy rutinos konferansziénak számít komolyan készül a 2007 egyik nagy durranásának titulált Rock Aréna nevet viselõ zenei megaeseményre, ahol õ lesz a hangulatfelelõs.

- Ezt a feladatot nem lehet rutinból megoldani, erre komolyan kell készülni. Már javában gyûjtöm a sztorikat, oly módon, hogy egyenként felhívom a zenekarokat, hogy szerintük mi hangozék el az összekötõszövegben. Ezek közül a legérdekesebbekkel fogom szórakoztatni a közönséget, sõt játékkal is meglepem majd a jelenlévõket, a minivetélkedõ gyõztese a fellépõk ereklyéivel lesz gazdagabb - árulta el Nagy Feró a Zene.hunak, aki újítást szeretne vinni a konferálásba.

Mást szeretne

- A mai koncerteken általában az a szokás, hogy bejön egy discos és elordítja magát: Hölgyeim és Uraim! Most következik az Edda és ordítoznak. Én ettõl picit másabbat szeretnék, bár még én is csak körvonalakban tudom, hogy mit, de egy biztos: valami jóval fogok elõrukkolni - jegyezte meg titokzatosan Feró.. 

A népszerû zenész nemcsak mûsorvezetõként, hanem Beatrice tagjaként fellépõként is szerepel az eseményen. A fesztivál második napján sorrakerülõ koncert egy órás programját a legismertebb dalokból állítják össze.

A rendezvény február 2-án, pénteken 17 órakor indul a Papp László Budapest Arénában, amikor a Lord, Varga Miklós-Vikidál Gyula és a Boxer, Hobo, az Edda, a Bikini és a Skorpió lép fel. Egy nap múlva a Fáraó, a Deák Bill Blues Band, a P.Mobil, a Karthago, valamint a Korál szolgáltatja a jobbnál-jobb rockslágereket.

- Bíró Zsolt -

További hírek a www.zene.hu site-on

 


 

2016, Nyiregyhaza