NAPO az egészség- és munkavédelemről

NAPO, egy animlát rajzfilmfigura, az ő segítségével és főszereplésével készült animált rajzfilmekkel, az egészség- és biztonságtudatos szemléletről tartott előadással, a munkavédelemmel kapcsolatos gyakorlati feladatokkal hozta közelebb az Európai Munkavédelmi Ügynökség (EU-OSHA) Nemzeti Fókuszpontja szervezésében a munkabiztonság hatékony oktatását egyetemista hallgatók számára. Október 10-én a NAPO pedagógusoknak című szemináriumon a Nyíregyházi Egyetem tanító és tanárszakos hallgatói vettek részt.

 

“A Napo-elveket a gyakorlatba a legkönnyebben Napo-gondolkodással lehet átültetni" – olvasható a NAPO-filmek honlapján. „A Napo rajzfilmsorozat számítógépes grafika alkalmazásával készül. A munka világában mozgó szereplői biztonsággal kapcsolatos problémákkal kerülnek szembe. Napo, a főszereplő és társai szavak nélküli nyelven fejezik ki magukat. A történetek pedagógiai értéket hordoznak magukban. A munkahelyi biztonság bizonyos aspektusait érintő kérdéseket vetnek fel és ezekkel kapcsolatos vitát gerjesztenek. Esetenként gyakorlati megoldásokkal szolgálnak, vagy rávezetést alkalmaznak. A Napo-sorozatnak az oktatásnak, a kulturális semlegességnek és a humornak ez a rajzfilmstílusba csomagolt keveréke ad egyedi jelleget. Napo rokonszenves, azonban hanyag figura. Univerzális nyelve a rajzfilmeket bárki számára élvezhetővé teszi. Az egyes jelenetek egymástól függetlenek, így egyenként, vagy egy filmként is használhatók.”

 

A fentiek szellemében október 10-én az egyetem dísztermében NAPO pedagógusoknak címmel szemináriumot, konferenciát szerveztek egyetemi hallgatóknak melyen szakemberek segítségével sajátíthatták el az egészség- és biztonságtudatos személetet, akik leendő tanári pályájukon is hasznát vehetik majd az itt szerzett tudásnak.

A Nyíregyházi Egyetemen tartott programon Mandrik István, az EU-OSHA Nemzeti Fókuszpont Hálózat tagja, az Országos Munkavédelmi Bizottság ügyvivőjének nyitóelőadását követően Szomorkay-Lupszki Judit tanár, munkavédelmi szakember Egészség- és biztonságtudatos szemlélet megalapozása az általános iskolások körében NAPO pedagógusoknak – gyakorlati tapasztalatok címmel tartott előadást és játékos foglalkozást. A programon részt vett Dr. Márton Sára, az Alkalmazott Humántudományok Intézetének intézetigazgatója, főiskolai tanár is, aki a program helyi koordinátora, oktató tanára is.

Az eseményen megtudhattuk továbbá, hogy az Európai Munkavédelmi Ügynökség (EU-OSHA) a „NAPO pedagógusoknak” című programja keretében 7-9 valamint 9-11 éves általános iskolások számára biztosít játékos módon elsajátítható biztonsági- és egészségvédelmi alapismereteket Az EU-OSHA Pénzügyminisztérium Munkavédelmi Főosztálya által működtetett Nemzeti Fókuszpontja civil szervezetek közreműködésével valósítja meg Magyarországon a programot. Az ország minden általános iskolájának eljuttatja az online bárki által ingyenesen hozzáférhető tananyagot. Az EU 23 tagállamában 18 nyelven, köztük magyarul is elérhető interaktív leckék és a kisfilmek segítségével a gyerekek megismerkedhetnek a különböző biztonsági jelzésekkel, valamint azzal, hogy hogyan ismerhetik fel, azonosíthatják és tudják megelőzni a baleseti veszélyhelyzeteket.

   

A NAPO-filmek az alábbi honlapon is megtekinthetők: https://www.napofilm.net/hu/napos-films/films