slideshow 1

ÚJ NEMZETI KIVÁLÓSÁG PROGRAM - Meghívó Zárókonferenciára

Ezúton hívjuk meg az érdeklődőket a 2018. május 23-án (szerdán) 14:00 és 20:00 óra között megrendezésre kerülő, a 2017/2018-as ÚJ NEMZETI KIVÁLÓSÁG PROGRAM zárása alkalmából szervezett konferenciára.
Az esemény helyszíne: Nyíregyházi Egyetem, D2–es számú körelőadó

Rektori dicséret az egyetemi sportolóknak

2018. május 16-án fogadta és rektori dicséretben részesítette az egyetem három kiváló sportolóját Vassné dr. Figula Erika, az egyetem rektora.
Kovács Richárd boxoló (NYVSC), az egyetem testnevelő tanár-történelemtanár és állampolgári ismeretek osztatlan tanárképzés szakos hallgatója, Szikszai Róbert, a Nyíregyházi Sportcentrum dobóatlétája, a Nyíregyházi Egyetem hallgatója és Veres Amarilla, olimpikon, kerekes székes vívó, a Nyíregyházi Egyetem nappali tagozatos sportszervezés szakos hallgatója elnyerte a 2017/2018-as tanév második félévében a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíjat, ezen elismeréshez gratulált a Nyíregyházi Egyetem rektora és tanulmányaikhoz sok sikert kívánt. Az eseményen részt vett Dr. Vajda Ildikó is, a Testnevelés és Sporttudományi Intézet intézetvezetője is.

Szenátusi ülés május 22-én

2018. május 22-én 14.00 órától az A épület 113-as számú rektori tanácsteremben szenátusi ülés lesz.

Napirendi pontok:

Karriertanácsadás és állásajánlatok napja

A Nyíregyházi Egyetem és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztálya 2018. május 15-én kedden Karriernapot és állásbörzét rendezett az egyetem Bessenyei Aulájában. Az idei rendezvény a 13. volt a sorban, a kétezres évek elején az intézmény először szervezett börzét a megyebeli munkavállalóknak, a később Innovációs és Állásbörzévé mostanra előadásokkal színesített Karriernappá bővült eseményt a szervezők a hallgatók és a megyebeli végzős középiskolások és álláskeresők számára is meghirdette. A több mint húsz hazai kiállító több tucat állásajánlattal, tanácsadással, tájékoztatóval várta az érdeklődőket.

In memoriam dr. Balogh István

Ezúton tesszük közzé a szomorú hírt, hogy dr. Balogh István, a jogelőd Nyíregyházi Főiskola Orosz Nyelv és Irodalom Tanszékének nyugdíjas oktatója 2018. május 2-án, életének 64. évében elhunyt.
Földi maradványait május 18-án 14:00 órakor a nyírpazonyi temetőben, a református vallás szertartása szerint helyezik örök nyugalomra.

 

Bereznai Gyula matematikaverseny az Eötvös Gyakorlóiskolában

Az idei tanévben immár 28. alkalommal került megrendezésre a Bereznai Gyula Matematikaverseny a Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumban. A matematikát szerető, kedvelő és e területen tehetséges diákok tudásának összemérése és versenye mellett - mint hagyományosan mindig -, az idei alkalommal is megemlékeztünk verseny névadójáról, Bereznai Gyula tanár úrról, Gyula bácsiról.

Karriernap a Nyíregyházi Egyetemen

A Nyíregyházi Egyetem a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályával együttműködve 2018. május 15-én (kedden) 10:00 és 15.00 óra között rendezi meg 13. Karriernapját (állásbörzéjét) az intézmény „A” épületében. Az esemény belépődíj nélkül látogatható.

„Könyves nap” a Nyelv- és Irodalomtudományi Intézetben

A Nyelv- és Irodalomtudományi Intézet munkatársainak új könyveit mutatják be május 15-én, kedden, 14.30-as kezdettel a Központi Könyvtár rendezvénytermében.

A programban szerepel dr. Karádi Zsolt három tanulmánykötete: a Sorsok és századok, Az Erdélyi Helikon vonzásában, valamint a Hangnemek és árnyalatok; dr. Zopus András Csíkszentimre családneveinek szótára c. munkája; dr. Sebestyén Zsolt A Felső-Tisza-vidék folyóvíznevei c. könyve; valamint Dr. Antal Balázs Le és Vad c. szépirodalmi kötetei. A könyvbemutatókon közreműködik dr. habil Pethő József, Dr. Antal Attila, Dr. Révay Valéria és Gerliczki András.

Minden kedves érdeklődőt szeretettel várnak a Nyelv- és Irodalomtudományi Intézet, valamint a Központi Könyvtár munkatársai!

Az esemény plakátja itt tekinthető meg

XVIII. FŐHE FESZTIVÁL a Nyíregyházi Egyetemen

18. alkalommal szervezik meg a Nyíregyházi Egyetemen a FŐHE Fesztivált. Idén három helyett négy napos lesz a rendezvény és az igényeket figyelembe véve három külföldi fellépőt is várnak a szervezők, mely az egyetem hallgatóinak egyik legfontosabb, legnagyobb kulturális eseménye, idén is sokszínű és magas színvonalú programokkal várják az érdeklődőket. - emelte ki Nagy Arabella Henrietta, a HÖT elnöke.

ERASMUS+ pályázati felhívás

A Nyíregyházi Egyetem Hallgatói Szolgáltató Központ felhívása
Pályázati lehetőségek az ERASMUS+ PROGRAM keretén belül a 2018/2019-es tanévre vonatkozóan:  A Nyíregyházi Egyetem (NyE) pályázati felhívást tesz közzé a Nyíregyházi Egyetemen valamennyi közalkalmazotti jogviszonyban dolgozó munkatárs részére. Jelen felhívás során oktatási illetve képzési célú mobilitásra lehet jelentkezni, melyet 2018. szeptember 1- 2019. szeptember 30. között lehet megvalósítani.

 


 

2016, Nyiregyhaza