slideshow 1

 

Dübörög a FŐHE Fesztivál

Elindult és vasárnap hajnalig tart a Nyíregyházi Egyetem legnagyobb hallgatói rendezvénysorozata a 19. FŐHE Fesztivál. A zenei és sportprogramok mellett számos kulturális és kulináris program is várja a vendégeket.

Immár a 14. Karriernap és állásbörzére került sor az egyetemen

A Nyíregyházi Egyetem a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályával együttműködve 2019. május 14-én rendezte meg a 14. Karriernapját és állásbörzéjét a Bessenyei Aulában. A több mint húsz hazai kiállító, több tucat állásajánlattal, tanácsadással, tájékoztatóval várta a vendégeket. Próbainterjúkon és karrier-tanácsadáson is részt vehettek a vendégek, a színpadon szakmai előadásokkal, beszélgetésekkel, cégbemutatókkal kívántak a szervezők segíteni, tanácsot adni az álláskereső fiataloknak és a munka világába visszatérni vágyó idősebbeknek is. – foglalta össze a szervezők célját Halkóné dr. Rudolf Éva a Nyíregyházi Egyetem Igazgatási és Humánpolitikai Központjának központvezetője.

Közgazdász napok az egyetemen

2019. május 13-15. között Közgazdász napokat tartanak az egyetemen, a hagyományteremtő eseménysorozat szakmai rangját jelzi, hogy az idei program nyitókonferenciáján dr. Dubéczi Zoltán, az MNB Elnöki Kabinetjének elnöki főtanácsadója tartott előadást, melyen bemutatta a bank oktatási programját, s egyúttal elmondta, hogy milyen feltételeknek kell megfelelnie azoknak a hallgatóknak, akik szeretnék megpályázni a Nyíregyházi Egyetemen az MNB-ösztöndíját.

Jótékonysági focibajnokság: segítség a kórház gyerekosztályának

A Lónyay Menyhért Szakkollégium szakkollégistái jótékonysági focibajnokságot szerveztek 2019. május 6-án, az egyetem Atlétika Csarnokában. A nevezési díj egy plüssfigura volt játékosonként, de érkeztek a szurkolóktól is felajánlások. Az egyetemet képviselő csapatok (Sevilla csapat 1. helyezett, Lónyay csapat 2. helyezett, Felesek csapat 4. helyezett) mellett a Nyíregyházi SZC Wesselényi Miklós Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma is részt vett a bajnokságon, amelyen 3. helyezést értek el.

Nemzetközi pneumobil verseny: junior kategóriában első hely

A junior kategória győztese lett a Pongó Alexandra, Fehér Ottó, Galambos Marcell és Nagy Attila összetételű nyíregyházi csapat a Nemzetközi Aventics Pneumobil Versenyen. A saját tervezésű, építésű, sűrített levegővel hajtott járművek az egri Érsekkertben tizenkettedik alkalommal vetélkedtek egymással. A Nyíregyházi Egyetem NYE-PowAir elnevezésű csapata is képviseltette magát. A hasonló versenyeken már van régebbi tapasztalata az intézménynek, hiszen évekkel korábban még a főiskolai érában mérettette meg magát egy teljesen más összetételű csapat, az oda készült járművek megtekinthetők a campus C épületének aulájában.

Itt a helyed! Karriernap és állásbörze a Nyíregyházi Egyetemen (programok)

A Nyíregyházi Egyetem a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályával együttműködve 2019. május 14-én (kedden) 10:00 és 15.00 óra között rendezi meg 14. Karriernapját és állásbörzéjét az intézmény „A” épületében. Az esemény belépődíj nélkül látogatható.

Különdíj a FiFöMa OTDK-n

 Az egri Eszterházy Károly Egyetemen 2019. április 23-26. között megrendezett XXXIV. OTDK Fizika, Földtudományok és Matematika Szekciójának, Felszín- és szerkezetfejlődés tagozatában CzombaPéter, a Nyíregyházi Egyetem IV. éves földrajz–természetismeret tanárszakos hallgatója a Felső-Tiszai homokpadok szemcseösszetétel vizsgálata című pályamunkájával különdíjban részesült. A hallgató témavezetője Dr. Vass Róbert főiskolai docens, a Turizmus és Földrajztudományi Intézet oktatója.

In memoriam dr. Szabó Tibor

Fájó szívvel búcsúzunk dr. Szabó Tibor kollégánktól, aki 2019. április 30-án Budapesten elhunyt. Dr. Szabó Tibor 1971-ben szerzett diplomát a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem angol–orosz szakán. Már egyetemi hallgatóként dolgozott a szerencsi Bocskai István Gimnáziumban, ahol 1978-ig tanított. 1978-tól a Nyíregyházi Egyetem jogelőd intézményében a Bessenyei György Tanárképző Főiskola Orosz Nyelv és Irodalom Tanszékének volt oktatója. 1983 és 1986 között a tanszéki munkája mellett, ellátta a főiskola kollégiumának igazgatói teendőit is. 1983-ban szerzett doktori címet. 1987-ben megbízást kapott az Angol Nyelv és Irodalom Tanszék szervezésére, melynek négy éven keresztül alapító tanszékvezetője volt. 1987-től nyugdíjazásáig, 2008-ig, az Angol Nyelv és Irodalom Tanszékén oktatott, tanárjelöltek számos generációját ismertette meg az angol kultúrával. Részt vállalt a Beregszászi Speciális Képzésben és oktatott a Nemzetközi Kapcsolatok Tanszékén is. Számos belföldi és külföldi szakmai konferencián vett részt, könyvei jelentek meg angol országismereti témában, valamint számos gyakorlónyelvkönyv szerzője volt.

Temetésére a budapesti Farkasréti Temetőben került sor 2019. május 9-én.
Emlékét kollégái és tanítványai kegyelettel megőrzik.

Szatmár-Bereg Akadémia volt az egyetemen

Hagyományteremtő céllal rendezték meg a Nyíregyházi Egyetemen 2019. május 8-án a Szatmár-Bereg Akadémia című tudományos konferenciát. Az esemény megnyitóján Vassné dr. Figula Erika, az egyetem rektora köszöntötte a rendezvényt és sok sikert kívánt az egyetem kutatási eredményeit bemutató és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye települései, szakemberei, polgárai számára szóló fórumnak. Dr. Kiss Kálmán ötletgazda kiemelte az előadók célja, hogy bemutathassák a megye gazdasági, kulturális, társadalmi és egyéb problémáira adandó szakmai válaszukat, kutatási eredményeiket. Az előadássorozat után közös szakmai fórumon vitathatták meg a jelenlévők az elhangzottakat.

Határtalan élmények „Határtalanul!”

„A magyarság emlékeinek nyomában a Délvidéken (Szlovénia és Horvátország)!”

Iskolánk, a Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium az elmúlt évtizedben rendszeres résztvevője a „Határtalanul!” programsorozatnak, melyen belül a „Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek!” és az „Együttműködés gimnáziumok között!” kategóriákban nyújtott be sikeres pályázatokat a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-hez, amely a Miniszterelnökség Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkárságának az irányításával látja el a „Határtalanul!” programok lebonyolításával kapcsolatos feladatokat.

 


 

2016, Nyiregyhaza