slideshow 1

Indul az új Z-szak Nyíregyházán

Egyre többen érdeklődnek a Nyíregyházi Egyetem új szakjáról, a Z-szakról. 2022. szeptemberben a Nyíregyházi Egyetemen is indul a Természettudomány-Környezettan tanári szak, azaz a Z-szak. A nagy múltú tanárképző intézményünk fontosnak tartja a pedagógusképzésben az új szak indítását, amely attól különleges, hogy Z generációs módszerek tanításával integrálja a természettudományos tanárképzést. A Magyarországon hét városban köztük a Nyíregyházán induló Z-szakon, kiváló szakemberek készítik fel a Z-generáció oktatására kész pedagógusjelölteket.

TDK HELYEZÉSBŐL VILÁGSIKER A KÖRNYEZETTUDOMÁNYI INTÉZETBEN

Az elmúlt tíz év alatt a Környezettudományi Intézet diákjai több dobogós helyezést értek már el az Országos Tudományos Diákköri Konferenciákon. Egyik legkimagaslóbb eredményünk 2015-ben volt, mikor Koleszár Gergő és Vicei Tibor Tamás, a Nyíregyházi Egyetem biológia BSc szakos hallgatóiként első helyezésükkel elhozták a pálmát a pécsi OTDK-ról. A diákok közül Gergő idén szeptembertől már tanársegédként dolgozik az egyetemen, egyben PhD hallgató is a MATE Biológiatudományi Doktori Iskolában.

Szenátusi ülés 2021. november 16-án

2021. november 16-án 14.00 órától az A épület 113-as számú tanácsteremben szenátusi ülés lesz. 

Napirendi pontok:

 

Remény. Pogány Gábor Benő kiállítása

Remény címmel nyílt meg november 9-én a Vizuális Kultúra Intézet szervezésében a Nyíregyházi Egyetem Könyvtárának Galériájában Pogány Gábor Benő, Munkácsy Mihály díjas szobrászművész, főiskolai docens kiállítása. Az eseményt Prof. dr. habil. Szepessy Béla, intézetigazgató, grafikusművész, egyetemi tanár nyitotta meg. 

A Tudomány Ünnepe az egyetemen

A Nyíregyházi Egyetemen november 9-én tartották a Magyar Tudomány Ünnepi rendezvények nyitóeseményét. A programsorozat célja, hogy minél közelebb hozzák a hallgatósághoz a tudományos munka fontosságát, bemutassák annak értékeit és eredményeit. A tudományos konferencia keretében kitüntetéseket adtak át, majd ünnepi plenáris előadásokat, és a „Tudományért-Művészetért” kitüntetettek előadásait hallgathatták meg az érdeklődők, melyet az egyetem YouTube-csatornáján is közvetítettek. 

Közösségszervező nap

Egyetemünkön 2021. november 3-án Közösségszervező nap került megrendezésre, amely „Tudományos ismeretterjesztés a közösségszervezésben” című programelemmel vette kezdetét. Három előadás ismeretanyagával gazdagodtak a hallgatók: Koncsol Krisztián és Horváth Dominik másodéves közösségszervező szakos hallgatók kutatási terveikről számoltak be, Nyilas Orsolya tanárnő pedig Jó gyakorlatok a közösségszervezésben címmel tartott előadást.

Együttműködés a Harbini Egyetemmel

November 8-án a Nyíregyházi Egyetem dísztermében online megbeszélésre és együttműködési megállapodás aláírására került sor Fine Arts College of Harbin Normal University Harbin egyetemmel. Az angol nyelvű online eseményen jelen volt Dr. Ulrich Attila, Nyíregyháza Megyei Jogú Város alpolgármestere, Vassné prof. dr. Figula Erika, a Nyíregyházi Egyetem rektora; Halkóné dr. Rudolf Éva kancellár, Prof. Dr. Szepessy Béla, a Vizuális Kultúra Intézet intézetigazgatója, egyetemi tanár is. Videókonferencia-kapcsolaton keresztül köszöntötte a nyíregyházi résztvevőket a Harbini egyetem rektora és delegációja.

Előtérben az egyetem fejlesztése

Az Északkelet-magyarországi Gazdaságfejlesztési Zóna kormánybiztosa Nyíregyházán tárgyalt november 5-én. Dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a megyeházán ezt követően tartott sajtóeseményen hangsúlyozta, az egyik kiemelt feladat a záhonyi térség logisztikai fejlesztése, bekapcsolva a térséget és hazánkat a nagyobb szállítmányozási rendszerekbe, egy 190 milliárdos beruházás keretében. Az innovációs és technológiai miniszter a nyíregyházi repülőtér és egyetem fejlesztését is a prioritások között említette. Az eseményen jelen volt Vassné prof. dr. Figula Erika, a Nyíregyházi Egyetem rektora és Halkóné dr. Rudolf Éva kancellár is.

A Magyar Tudomány Ünnepe a Nyíregyházi Egyetemen

A Nyíregyházi Egyetem rektora és Tudományos Tanácsa tisztelettel meghívja Önt és munkatársait A TUDOMÁNY ÉS MŰVÉSZET ÜNNEPE A NYÍREGYHÁZI EGYETEMEN című tudományos konferenciára. 
Az ünnepi konferencia ideje: 2021. november 9. (kedd) 10.00–11.30 óra. 
Helyszíne: Nyíregyházi Egyetem, B épület, Nagyelőadó Nyíregyháza, Sóstói út 31/B
A rendezvény védnökei: Magyar Tudományos Akadémia Innovációs és Technológiai Minisztérium MTA DAB 

Új képzés indításáról egyeztettek

Halkóné dr. Rudolf Éva, a Nyíregyházi Egyetem kancellárja és Dr. Kovács Zoltán, általános rektorhelyettes november 4-én Budapesten, egy a közeljövőben indítandó, új képzés indításáról folytattak szakmai tárgyalásokat Demény Árpáddal, az Aeroplex Kft. ügyvezető igazgatójával.

 


 

2016, Nyiregyhaza