Nyílt nap volt az egyetemen

Informatív és szórakoztató programokkal is várta a diákokat, érdeklődőket, szülőket és tanárokat a Nyíregyházi Egyetem Nyílt napja, 2017. december 6-án, az intézmény Kodály-termébe. A zsúfolásig megtelt nézőtéren több mint ezer érdeklődő hallgathatta meg a tájékoztató előadásokat, Vassné dr. Figula Erika rektor köszöntőjét, Ferencziné dr. Ács Ildikó oktatási rektorhelyettes tájékoztatóját, követően Nagy Arabella Henrietta, a Hallgatói Önkormányzati Testület elnöke mutatta be az egyetem hallgatói életét, majd videókkal és sportbemutatókkal szórakoztatták a közönséget. Az terem karzatán a Nyíregyházi Egyetem által meghirdetett szakokat mutatták be (tematikus standoknál) az egyes intéztetek, egységek.
 
A nagyszínpadi tájékoztatókat követően két előadóteremben is folytatódtak a bemutatók. Az egyikben a duális képzési formáról adtak tájékoztatást, a másikban a természettudományi szakok mutatkoztak be interaktív formában: fizika és kémia kísérletezéssel, robotok programozásával, mikroszkópos vizsgálattal, csontok és koponyák elemzésével, fellebbentve a fátylat az antropológia, a biológia, a régészet kulisszatitkairól.
 
A Nyíregyházi Egyetem 2018/2019-es tanévre meghirdetett szakjairól és a jelentkezés feltételeiről további információkat az egyetem honlapján (www.nye.hu) és a felvi.hu oldalon találnak az érdeklődők.