Nyíregyházára jön a Depresszió

A Depresszió zenekar a rövid év végi pihenõ után már el is kezdett készülni a 2007-es bulikra. A tavalyi év rengeteg jó dolgot tartogatott: megjelent „Az ébredés útján”, ami a MAHASZ lista második helyén nyitott, valamint elkészült a zenekar új honlapja, mely Hungarian Webdesign Awards elismerésben részesült.

A zenekar december közepe óta nem játszott, ezért a fiúk lassan már a falat kaparják – ugyanakkor biztosak benne, hogy kellõen kárpótol majd mindenkit az az energiabomba , amivel tavasszal újra felszántják az ország színpadjait.
A márciusban induló országjárás lesz „Az ébredés útján” lemezbemutató koncertsorozatának második fele, azaz az Újratöltés turné, melyben hangsúlyos szerepet kapnak majd az új dalok. A friss programba a kihagyhatatlan kedvencek és az új szerzemények mellett visszakerül jó néhány koncertfavorit, és egy-két ritkaságra is lehet számítani.

Több mint 100 ezer érdeklõdõ

A Depresszió hosszú évek után végre színpadra lép Veszprémben és Nyíregyházán is, illetve a mostani lesz az elsõ önálló soproni koncertjük. Miskolcon és Szegeden már jó ideje csak fesztiválokon játszottak, de rengetegen igényeltek ezekben a városokban is már egy önálló koncertet, ahogyan a zenekar is, így ezek a városok is bekerültek a turné állomásai közé. Az április 14-én megrendezésre kerülõ PeCsa buli mellett a szegedi lesz a második legnagyobb saját rendezésû turnéállomás. A turné vendége a Partyzán. Az áprilisi PeCsa bulit mindenki írja fel a naptárába, hiszen a Depresszió ezután legközelebb õsszel játszik a fõvárosban.

Nyíregyházára március 17-én látogat a csapat, amikor a Club Arsenalban lépnek fel a fiúk. A Depresszió népszerûségét mutatja, hogy november óta a „Mi forrdalamunk” videó klipjét 139 795-en töltötték le. A letöltések nagy része az elmúlt két hétben történt – mióta napvilágot látott a turné-hír. 

(ej)

További zenei hírek a www.zene.hu site-on