Őszi véradás volt az egyetemen

A Nyíregyházi Egyetemen évtizedes hagyománya van a véradásnak, nyertek már véradóversenyt, és többször voltak dobogósok is az ország felsőoktatási intézményei között. Most két napon keresztül várták az egészséges egyetemi hallgatóikat, oktatókat és munkatársakat az egyetem „B” épületének aulájában.

4,5 dl vér. Ennyit vesznek le egy embertől, mindössze néhány perc alatt, ez pedig elég ahhoz, hogy megmentsenek vele három másik életet. A Nyíregyházi Egyetem, a Magyar Vöröskereszt Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezete, valamint az Országos Vérellátó Szolgálat által szervezett hagyományos őszi véradást már több mint egy évtizede rendezik meg az intézményben. „Több mint tíz éve veszünk részt ebben a mozgalomban, ilyenkor ősszel felszólítjuk a kollégákat és hallgatókat, hogy vegyenek részt a véradáson, hiszen nagyon fontos küldetésünk a társadalmi szerepvállalás. Ez most különösen nagyon fontos, hiszen most még nagyobb hangsúlyt fektetünk arra, hogy segítsünk” – mondta el Vassné prof. dr. habil. Figula Erika PhD, a Nyíregyházi Egyetem rektora.

A Nyíregyházi Egyetem számos programmal népszerűsíti a véradást. Ennek keretében egyre több elsőévest szólítanak meg és vonnak be a programba, felhívva a figyelmüket a véradás fontosságára. Az idei hagyományos őszi véradás két napig tartott, október 5-én és 6-án (kedden és szerdán) várták a segíteni vágyókat.

Forrás: www.nyiregyhaza.hu / Fotó: www.nye.hu (Nyíregyházi Egyetem)