Ösztöndíjak Németországba

Minden évben több mint száz magyar hallgató jut ki Németországba a Deutscher Akademischer Austauschdienst (DAAD) ösztöndíjaival. Idén november 15-éig lehet pályázni a magyar ösztöndíjasok kedvelt célországába.
Minden legalább másodéves hallgató, aki már középfokon beszél német nyelven, pályázhat nyári egyetemi tanfolyamra. A három-négy hetes nyelvi kurzus egy, a pályázó által kiválasztott német egyetemen zajlik. A sikeresen pályázókat a nemzetközi légkörön túl szabadidõs programok bõ választéka várja.

Bármely tudományterületrõl pályázhatnak az utolsó éves egyetemi hallgatók, hogy másoddiplomás, például mesterképzésen vegyenek részt, szintén az általuk kiválasztott német egyetemen. A magyar diplomát így ki
lehet egészíteni egy német posztgraduális diplomával. Erre az is pályázhat, akinek már megvan a diplomája, de 30 évnél még nem idõsebb. Doktoranduszoknak szólnak viszont a kutatói ösztöndíjak, amelyek keretében 1-10 hónapig lehet Németország bármelyik egyetemén vagy kutatóintézetében kutatni, ezen kívül egy teljes németországi doktori képzésre is lehet pályázni.

Egy különleges ösztöndíjra pályázhatnak a harmad- vagy negyedéves gazdasági és mûszaki szakos hallgatók. Az úgynevezett "Mummert" ösztöndíj segítségével 2-3 évig lehet tanulni az aacheni vagy a kölni egyetemen és így
a német diplomával lehet befejezni a tanulmányokat.

A mûvészeti szakok hallgatói, beleértve az építészeket is, már az utolsó évben pályázhatnak egy diploma utáni, egyéves mûvészeti továbbképzésre az általuk kiválasztott német mûvészeti akadémiára.

A germanisztika illetve német nyelvtanári szakos hallgatók pályázhatnak 1-3 hónapos ösztöndíjra, amelyet utolsó évükben vehetnek igénybe a szakdolgozat megírásához az általuk kiválasztott német felsõoktatási intézményben. Erre már az utolsó elõtti évükben pályázni kell.

A DAAD ösztöndíjaira november 15-éig lehet pályázni a Magyar Ösztöndíj Bizottságnál (MÖB). Részletes információ a MÖB honlapján, a www.scholarship.hu oldalon, illetve a DAAD magyarországi irodájánál található: Német Felsõoktatási Információs Központ, 1073 Budapest, Erzsébet krt. 50, Tel.: (1)413-7037.