Óvodapedagógusoknak szerveztek szakmai konferenciát

 „A Nevelés teszi az embert, és az ember a hazát.” Ezzel a Brunszvik Teréz idézettel kezdte köszöntőjét dr. Jenei Teréz, a Nyíregyházi Egyetem Óvó- és Tanítóképző Intézetének főiskolai tanára, aki az óvodapedagógus szak szakfelelőse és a 2018. november 29-30-án, az egyetemen megszervezett óvodapedagógiai konferencia szervezője, levezető elnöke is volt. A fenti idézetet egyben a két napos rendezvény címéül is választották a rendezők. Az esemény megnyitóján köszöntőt mondott Halkóné dr. Rudolf Éva, Nyíregyháza Megyei Jogú Város Köznevelési-, Kulturális- és Sportbizottságának elnöke, valamint dr. Kovács Zoltán, az egyetem általános rektorhelyettese is.

 

Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatának Óvodái (Eszterlánc Északi Óvoda, Gyermekek Háza Déli Óvoda, Tündérkert Keleti Óvoda, Búzaszem Nyugati Óvoda és tagintézményei) és a Nyíregyházi Egyetem Óvó- és Tanítóképző Intézete a Brunszvik Teréz által Budán alapított első magyarországi óvoda megnyitásának 190. évfordulója, valamint a nyíregyházi óvodaszervezés elindulásának 175. évfordulója alkalmából „Nevelés teszi az embert, és az ember a hazát” címmel konferenciát és szakmai napot szervezetek a felsőoktatási intézményben 2018. november 29-30-án.

 

A Nyíregyházi Egyetem Bessenyei Aulájában szervezett programsorozat megnyitóján Halkóné dr. Rudolf Éva, a városi Köznevelési-, Kulturális- és Sportbizottság elnöke megköszönte a jelenlévő óvodapedagógusok szakmai munkáját és kiemelte, hogy a város egy komplex óvodafelújítási programot valósít meg. Dr. Kovács Zoltán beszédében elmondta, hogy a Nyíregyházi Egyetem az elmúlt évben újraindította az óvodapedagógus képzést, mely szakmai munka során a korábbi Tanítóképző Intézet is kibővült, jelenleg már Óvó- és Tanítóképző Intézet néven található meg a szervezeti struktúrában. Az intézmény célja, hogy tovább erősítse a pedagógusképzését és mind több hallgató iratkozzon be az óvodapedagógus képzésre is.

Mint d

r. Jenei Teréztől, az óvodapedagógus képzés szakfelelősétől és az eredménysorozat szervezőjétől megtudtuk a rendezvénynek több célja volt: egyrészt az országos és helyi évfordulókhoz kötődve nemzeti múltunk értékeire kívánták irányítani a figyelmet a szervezők. A nyíregyházi óvodaszervezés úttörője Tudós Nagy Sámuel evangélikus tanító volt, aki 1843-ban felhívást terjesztett be a város tanácsához: „Nincs örvendetesebb, szebb és boldogabb jövendőre mutató városunkban számosabb emberbarátok azon nemes törekvésénél -  mely szerint ők minden mivelt városok példájára - kebelükben is egy kisdedóvó intézetnek ala­pítását célba veszik." Kezdeményezését siker koronázta, három év múlva, 1846-ban megnyílt az első óvoda Nyíregyházán. A rendezvény további célja volt a nyíregyházi egyetem óvodapedagógus szakos hallgatói, valamint a nyíregyházi óvodapedagógusok számára szakmai továbbfejlődésüket támogató előadások biztosítása, és nem utolsó sorban az óvodapedagógus szakos hallgatók elméleti képzését végző Nyíregyházi Egyetem és a hallgatók gyakorlati képzésébe bekapcsolódó intézmények (városi és megyei óvodák) szakmai kapcsolatának erősítése. – emelte ki dr. Jenei Teréz.

 

A rendezvény első napján a Nyíregyházi Egyetem Bessenyei aulájában a résztvevők óvodatörténeti és módszertani jellegű előadásokat hallgattak meg. Dr. Vincze Tamás főiskolai docens, Óvodapedagógus-eszmények és kiemelkedő óvónők a hazai óvodai nevelés történetében címmel tartotta meg előadását. Az esemény vendége volt dr. Kádár Annamária, a Babes-Bolyai Tudományegyetem egyetemi adjunktus, népszerű író, aki az Önbecsülés és küzdőképesség fejlesztése gyermekkorban címmel osztotta meg szakmai tapasztalatait a jelenlévőkkel. A nyíregyházi óvodai ellátás helyzetéről tartott előadást dr. Krizsai Anita, Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális és Köznevelési Osztályának, osztályvezetője. A játék szerepének változása a magyar óvodai nevelésben címmel tartott prezentációt dr. Pálfi Sándor főiskolai tanár, a nap végén „Madzagóvoda”- Az első roma nemzetiségi intézmény megyénkben címmel osztotta meg szakmai tapasztalatait dr. Jenei Teréz.

 

Ugyancsak az első napon, a rendezvény részeként a Nyíregyházi Egyetem kerengőjében „A gyermeki lélek varázslatos lenyomata” címmel kiállítás nyílt meg a nyíregyházi óvodások óvodai élményeit megörökítő rajzaiból. A második napon, pénteken az óvodákban folytatódott a szakmai program. A konferencia résztvevői nyílt nap keretében bepillantást nyerhettek a nyíregyházi óvodák életébe, az intézmények gazdag programkínálatába.  Tizenegy városi óvoda huszonegy csoportját nyitották meg a szervezők, ahol az érdeklődők többek között megtekinthették a Montessori, Freinet, Lépésről lépésre, „Így tedd rá” táncmódszertani, Boldog óvoda stb. programok alkalmazását. A nagy sikerű rendezvényen közel 400 városi és megyei óvodapedagógus, valamint óvodapedagógus szakos egyetemi hallgató és oktató vett részt.

 

A két napos rendezvényt Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Nyíregyházi Egyetem támogatta. A rendezvény szervezői a városi óvodák részéről Szikszainé Kiss Edit, Skarbit Józsefné, Török Edit, Szalainé Benyusz Klára óvodavezetők, az egyetem részéről pedig dr. Jenei Teréz főiskolai tanár, az óvodapedagógus szak szakfelelőse volt. A szervezők a konferencia és a szakmai programok folytatását tervezik, jövőre ugyancsak a Nyíregyházi Egyetemen.