Pályázati felhívás a Petőfi Sándor Program és a Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjakra

A Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága pályázatot hirdet a Petőfi Sándor Program és a Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjakra. A Programok célja, hogy ösztönözze és támogassa a Kárpát-medencében, valamint a diaszpórában élő magyar közösségeket, elősegítse a Magyarországgal való kapcsolattartást. Kiépüljön, megerősödjön a külhoni magyar szervezeteknek az intézményrendszere, amely hozzájárul a magyar nemzet összetartozásának erősítéséhez.

 

A pályázatot benyújthatja az, aki a pályázat benyújtásának időpontjában huszadik életévét betöltötte, büntetlen előéletű, magyar állampolgár, legalább középfokú iskolai végzettséggel rendelkezik, közösségszervező, hagyományőrző egyéb közösségi tevékenységekben aktívan vesz részt vagy a magyar közösségek számára hasznosítható szakmai felkészültséggel rendelkezik (pl. cserkész, pedagógus, magyar mint idegen nyelv tanár, néptánc oktató, médiaszakember, könyvtáros, levéltáros, hitoktató), magas szintű angol nyelvtudással vagy a célország nyelvének legalább társalgási szintű ismeretével rendelkezik, megfelel a pályázati felhívásban meghatározott egyéb feltételeknek.

A pályázatok benyújtásának határideje: 2017. március 15.

A felhívás ide kattintva letölthető pdf formátumban.

A pályázati felhívás és jelentkezési adatlap elérhető az alábbi oldalakon:

www.nemzetiregiszter.hu

www.korosiprogram.hu

www.petofiprogram.hu