Világszenzáció Szép Tibor irányításával

Tíz nap alatt 4800 kilométert megtenni autóban vagy éppen repülõn ülve, még egy átlagos emberi szervezetet is megterhel, nemhogy egy 16 gramm tömegû, sérülékeny apró molnárfecskét, aki a hátára szerelt kis zsákkal a több mint egy hétig tartó utazása során legfeljebb csak hétszer „áll meg” pihenni, a vonulási sebessége pedig eléri a napi 1080 kilométert... (Megjelent a Nyíregyházi Napló 03.10-ei számában. / Szerző: Bruszel Dóra)
 

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, valamint a Svájci Madártani Intézet munkatársai alkotta kutatócsoport dr. Szép Tibor, a Nyíregyházi Egyetem professzorának vezetésével a világon elsõként alkalmazott sikeresen kistömegû, 0,6 grammos geolokátort a 16 gramm tömegû molnárfecske és a mindössze 13 gramm tömegû partifecske vonulási és telelési területének megismerésére. A madarak hátára kis „hátizsákként” felhelyezett szerkezet 5 percenként rögzítette a kis eszközt ért fény mennyiségét, amit eltárolt egy memóriában, és a fecskék Afrikából való visszatérése és ismételt befogása után letöltöttek. A kutatók a geolokátorral Szabolcs és Gávavencsellõ térségében megjelölt 80 partifecske és a Nagyhalász-Homoktanya térségében megjelölt 50 molnárfecske közül 5-5 fecskét tudtak visszafogni. Az eszközökbõl szerzett adatok alapján napi lebontásban megállapíthatóvá vált a napfelkelték, napnyugták idõpontja, a nappalok és éjszakák hossza, és így 200–300 kilométer pontossággal meg lehetett határozni, hogy hol milyen földrajzi hosszúságon és szélességen volt az adott napon a madár.

– A partifecsék állományaival elõször 1986-ban kezdtünk el szisztematikusan foglalkozni sok egyetemista és fõiskolai hallgató bevonásával a Felsõ-Tisza mentén. Az alapkérdésünk az volt, hogy felmérjük, itt, Európában hogyan változik a madarak száma, és az mennyire függ  attól, hogy mi történik Afrikában – magyarázta dr. Szép Tibor. Ennek érdekében a kezdettõl gyûrûztük és felmértük a Felsõ-Tisza mentén lévõ fészkelõtelepeket, és 1990 óta minden évben felmérjük a Tisza teljes hazai, közel 600 kilométer hosszú szakaszának partifecske-állományát. Közel 30 év telt el azóta, de egyetlen gyûrûzött fecskénk sem került elõ eddig Afrikából. A kilencvenes években egyébként a Tisza mentén 30 000 párt számoltunk, az utóbbi két évben azonban már mindösszesen csak 3000 maradt belõlük, tehát 90 százalékuk eltûnt. Sajnos azt tapasztaljuk, hogy nagyon drámai módon csökkent a hosszú távon vonuló madárfajok száma. Õk azok, akik nemcsak a Földközi-tengert, de a Szaharát is átrepülik vonulásuk során.

A kutatók által 2010 végén kifejlesztett geolokátor megadta a lehetõséget arra, hogy pontosan követni lehessen a fecskék útvonalát, azt, hogy az utazás során mit csinálnak, mennyi ideig tartózkodnak Afrika bizonyos helyein és fõként milyen sebességgel repülnek tavasszal vissza.

– Elõször tudtuk ilyen pici madaraknál pontosan kimérni, mennyit is repülnek a tavaszi vonulás során. Ilyenkor nagyon gyorsak a madarak, gyorsabbak mint õsszel, mert aki hamarabb visszatér a fészkelõterületre, az a legjobb élõhelyet és párt tudja választani, tehát nagy késztetés van rajtuk. A sebességük bennünket is megdöbbentett. A tiszaipartifecskék 4-5 ezer kilométer távolságra telelnek Kamerun/Csád térségben és két hét alatt tértek vissza – a Szahara és a Földközi-tenger középsõ területein áthaladó, az õszi vonulástól eltérõ útvonalon – a fészkelõterületükre. A két hétbõl összesen hat napot pihenéssel töltöttek. A Szaharán keresztül egyhuzamban olykor 1000 kilométert meghaladó távolságot is repültek, amely után 1-2 nap alatt próbáltak fõként vizes élõhelyeken annyi rovart magukhoz venni, hogy a bõr alatti kötõszövetben felhalmozott zsírtartalékkal újabb nagy távolságot repüljenek. Ez egy hihetetlen nagy erõfeszítéssel járó folyamat, hiszen tényleges vonulási sebességük
átlagosan 620 km/nap volt. A molnárfecskék pedig 4800 kilométer távolságra teleltek Közép-, Kelet-Afrikában és egyikük Dél-Afrikában, ahonnan 10 nap alatt tértek haza, és 3–7 helyen tartottak pihenõt. Az õ vonulási sebességük elérte a napi 1080 kilométert is – magyarázta a professzor.

– A klímaváltozás miatt egyre korábban kezdõdik a tavasz, ez azonban nagy zavart tud okozni a vonuló
madarak életében. A hosszú távon vonuló madaraknál ugyanis genetikailag programozott, hogy mikor indulnak el és mikor térnek haza. Vonulásuk és fészkelésük idõzítése az elmúlt évezredek során átformálódott a természetes szelekció révén, mégpedig úgy, hogy a fiókanevelés ideje a táplálékul szolgáló rovarok legnagyobb mennyisége idejére essen. Napjaink klímaváltozása miatt a növények és így a rovarok fejlõdésének és szaporodásának kezdete gyorsabban változik, mint ahogy ezek az „utazók” ehhez alkalmazkodni tudnának. Ennek következményeként „lekésik” a rovarokban bõ-
velkedõ idõszakot, kevesebb rovarhoz jutnak és kevesebb fiókát is tudnak nevelni, így számuk folyamatosan csökken.
A partifecskék esetében egy átlagos vonulási-telelési idõszak során, az óriási erõfeszítést igénylõ „utazás” miatt évente elpusztul a fészkelõ egyedek 60 százaléka, és hasonló értékek jellemzõek a molnárfecskékre is. A geolokátorok által rögzített fényadatok feltárták azt is, hogy a molnárfecskék az afrikai telelési idõszakban üregeket/odvakat is használnak éjszakázásra, ezek pedig nehezebben meghatározható helyek – ellentétben a parti- és füstifecskékkel, akik nyílt területeken éjszakáznak –, ami magyarázatot adhat a kevés afrikai megkerülés okáról. A professzortól tudom meg, hogy idén újabb geolokátorokatfognak felhelyezni a fecskékre és remélik, hogy a mostanitól még többet tudnak visszafogni és több információ áll rendelkezésükre.
– Arra keressük majd a választ, hogy a hazai fészkelési körülmények milyen módon befolyásolják a madarak kondícióját, vonulásuk és telelésük idejét és helyét, valamint milyen mértékben befolyásolják az afrikai körülmények a telelést/vonulást követõ költési sikerüket. Hipotézisek vannak, de azok érdemi tesztelését segítõ adatok sajnos hiányosak úgy Európában, mint Észak-Amerikában. Azzal, hogy sikerült eredményesen alkalmazni a geolokátort az általunk több évtizede vizsgált fecskéknél, egyedülálló lehetõség nyílik alaposan feltárni a madarak életét. Még összetettebben tudunk választ adni arra, mik azok a mechanizmusok, amelyek a csökkenést kiváltják, és milyen beavatkozásra van szükség ahhoz, hogy azokat kompenzálni tudjuk. Az így kapott új ismeretek nagyban növelhetik a jelenlegi, fõként a madarak sikeres hazai költését segítõ erõfeszítések hatékonyságát a fecskék, gólyák esetében, hogy számuk csökkenése mérséklõdjön – tette hozzá.

– A madarak a táplálékhálózat felsõ szintjén foglalnak helyet. Ez azt jelenti, hogy ha valami probléma

történik a vadon élõ rovarok, a növények szintjén, akkor a madarak ezt jelzik. A Nyíregyházi Egyetemen, illetve a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) együttmûködésében városunkban mûködik a madár monitoring központ, ami Közép-Kelet-Európa legnagyobb adatbázisát gondozza. (A vadon élõ madárfajok állományáról több mint 16 millió rekordnyi adat van benne). Térségünkben nagyon pontos információkkal rendelkezünk arról, hogy mi történik a biológiai sokféleséggel, a madarak adatai alapján. Például tudjuk, vannak nyertesek is: a cinegék, a rigók, vagyis az állandó és rövid távon, a Földközi-tenger térségébe vonuló madarak, amelyek állománya növekszik,
méghozzá pont a klímaváltozás miatt, ugyanis az enyhébb telek számos faj esetében a vonulási távolság,
idõszak rövidülését vagy akár annak elmaradását is eredményezheti, csökkentve ezzel pusztulásuk mértékét.

Forrás: www.nyiregyhaza.hu

Fotó: Prof. dr. Szép Tibor (Partifecske a felhelyezett geolokátorral 2012-ben)