2019. július 4-én avatták a Nyíregyházi Egyetemen az intézmény volt rektoráról, Prof. dr. Jánosi Zoltánról készült portréfestményt, mely az intézmény rektori folyosóján a jogelőd intézmények rektorainak, főigazgatóinak, vezetőinek portéri között kapott helyet. Az ünnepségen Vassné dr. habil. Figula Erika, a felsőoktatási intézmény rektora mondott köszöntőbeszédet. Az eseményen jelen voltak az ünnepelt vezetőtársai és az egyetem jelenlegi vezetői is. A portréfestmény Tarnóczi József, festőművész, az intézmény Vizuális Kultúra Intézetének művésztanárának alkotása.
Professzor dr. Jánosi Zoltánnak rektorként ereje volt a kitartásra, ereje volt az innovációk meghonosításában, ereje volt az oktatói szabadság megerősítésében, abban, hogy intézményünk valóban a megye, a régió egyik meghatározó felsőoktatási, oktatási-kutatási és szellemű műhelye lehessen. Elmondhatjuk, hogy valóban jó alapokat örökölt elődjeitől, de számos területen hozott újat, tartotta meg a jól működő szakterületeket. A Nyíregyházi Főiskolát közösségként formálta, irányította. Munkájában mind az akadémiai szektor, mind a dolgozói terület alkalmazottai, mind pedig a hallgatók érdekeit is szem előtt tartotta.” – méltatta az ünnepelt munkásságát Vassné dr. habil. Figula Erika, rektor. – majd Ratkó József Ember, fa című versét idézve hozzátette: „Az emberben rejlő erő, a megújulási vágy, amit a versben fa szimbólumként látunk, és ennek számos metaforájaként ott láthatjuk ebben képben a hitet, a hinni akarást, melyet egy jó vehető át tud adni a munkatársainak. A lélek és a hit élettel tölti meg a fát, és a jövőbe mutat. Jánosi Zoltán ezzel a hittel állt helyt mind az intézmény irányításában, mind a szakmai, művészeti tevékenységében. Jánosi Zoltán 1954-ben született Miskolcon. Egyetemi tanár, író, irodalomtörténész. Jelenleg is aktív oktató és közéleti személyiség. A Kölcsey Társaság elnöke, a Magyar Napló és az Irodalmi Magazin folyóiratok főszerkesztője, a Magyar Napló Kiadó irodalmi vezetője, a Nemzeti Kulturális Alap Szépirodalom Kollégiumának vezetője volt. 2007. július 1-jétől két vezetői cikluson át 2015. június 30-ig a Nyíregyházi Főiskola rektora volt.”
Jánosi Zoltán alma máterében lett rektor, hiszen 1979-ben a Bessenyei György Tanárképző Főiskola magyar–orosz, majd a Kossuth Lajos Tudományegyetem magyar szakán kapott tanári oklevelet. 1995-ben kandidátusi fokozatot, 2006-ban habilitált doktori minősítést szerzett. A Magyar Nyelvészeti és Irodalom Tanszék munkatársa volt. 2000-től 2007-ig a Bölcsészettudományi és Művészeti Főiskolai Kar alapító főigazgatója. Irodalmi munkásságát méltatva elmondhatjuk, hogy1996 és 2016 között összesen tizennégy szakmai és két szépírói könyve látott napvilágot, ezekből egy német, egy spanyol nyelven. A Nyíregyházi Egyetem 2017-ben a Bessenyei György Arany Emlékéremmel tüntette ki. Széchenyi Professzori Ösztöndíjban részesült, az „Év könyve”, Krúdy-gyűrű, Kiss Áron-, Pro Comitatu, Arany János-, Integrációs, Ratkó József- és még rektorként lett József Attila-díjas.
Tarnóczi József 1997 óta tanít, 1999-től a Bessenyei György Tanárképző Főiskolán, jelenleg is a Nyíregyházi Egyetem művésztanára. 1999-től tagja a Pedagógusképző Főiskolák Vizuális Nevelési Kollégiumának, 2009-től a Magyar Festők Társaságnak tagja. Vassné dr. Figula Erika, rektor a portréfestményt és alkotóját méltató laudációban így fogalmazott: „Az ókori Róma műértői azt mondták, ha meg akarsz bizonyosodni arról, hogy klasszikus, vagy provinciális műalkotással állsz-e szemben, akkor nézd meg alaposan a kezek kidolgozását, mert a fej megfogalmazása a könnyebb feladat, de a kéz, és főleg annak kifejező ábrázolásához már klasszikus mesterre van szükség. Mindannyian emlékszünk Jánosi Zoltán szuggesztív erejű előadásaira, ahol a briliánsan megfogalmazott mondatait erőteljes gesztusaival tette még érzékletesebbé. A festő egy ilyen pillanatot ragadott meg meglepő érzékletességgel. A kéz szinte önmagában is elmond mindent, mintegy plasztikai megjelenítést adva a szónak. Innen szemünk a fejre vetül, ahol éppen a gondolat nyer verbális kifejezést. A szemek távolba tekintenek, a koncentráltságot a szemüveg íve teszi határozottá, talán éppen egy verset idézve, tesz egy pontot a gondolat végére. A nyakat a kékes lilás sál lazán fogja körbe, de ki is emeli egyúttal. A háttér kép a képben megjelenítése szimbolikus utalás a főszereplő érdeklődésének többrétegűségére. A kép ünnepélyes szimmetriáját a zakó látszólagos lazasága oldja, de a puha redők precíz festésmódja fegyelmet sugároz. A háttérben felbukkanó képek – valószínűleg egy művészbarát alkotásai – nemcsak bensőségessé avatják a képet, de szigorú szerkezetet is szabnak neki. Az arcon az átlagos szemlélő csak azt veszi észre, hogy mennyire életszerű és a pillanatot ragadja meg, azonban az is figyelmet érdemel, hogy ezt milyen eszközökkel éri el. Ahhoz, hogy az arcbőr sajátos színét érzékletesen elénk varázsolja az okkerek, rózsaszínek mellett a hideg szürkék, kékek milyen gazdagsága és finomsága szükségeltetik, hogy igazán valósan hasson. Nem is szólva az apró részletek gazdag kimunkáltságáról, a szakáll és bajusz már-már szőrszálhasogató ábrázolásáról. A portré a festészet egyik legnehezebb műfaja. A fotó csak nagyon ritkán tudja felvenni vele a versenyt, mert ez nem egy pillanatot ragad meg, hanem az egész személyiségről akar képet formálni, amely a lélekig hatol. Tarnóczi József Jánosi Zoltánról készült portréja egy rendkívüli személyiség érzékeny és mesteri megformáltságú megfogalmazása, amely a rektori pantheon talán legszuggesztívabb alkotása.”
