Rektori dicséret az eredményes hallgatóknak

2018. június 20-án délelőtt szobájában várta és rektori dicséretben részesítette Vassné dr. Figula Erika, az egyetem rektora azon hallgatókat, akik az elmúlt hónapokban hazai vagy nemzetközi sikereket értek el.

 

Rektori dicséretben részesült Aros Lilla Kitti (ének-zene–népzene- és népi kultúra-tanár szakos) hallgató, aki 2018. áprilisában I. helyezést ért el a Rákóczi Szövetség A Felvidékről kitelepített magyarok emléknapja alkalmából meghirdetett irodalmi- és történelmi pályázatán.

Rektori dicséretben részesülti Zavanyi Györgyi (biológia-kémia osztatlan tanár szakos) hallgató, aki a 16. Országos Felsőoktatási Környezettudományi Diákkonferencián dolgozatával 2. helyezést ért el, valamint amiért a Dr. Szabó Sándorral közösen publikált kutatási eredményei megjelentek a Water Research (a világ legrangosabb víztudományi folyóiratának) májusi számában.

Rektori dicséretet kapott Rézműves Gyula (képalkotás szakos) hallgató, aki idén Balog Zoltán minisztertől a romák hétköznapjainak bemutatásáért és társadalmi helyzetének művészeti ábrázolásáért Nemzetiségi Díjat vehetett át.

 

Rektor Asszony gratulált és dicséretben részesítette továbbá a Magyar Egyetemi-főiskolai Bajnokságon második helyezést elért egyetemi férfi kosárlabda csapat tagjait.

A csapat tagjai: Bus Iván (sportszervező szakos), Czura Attila (sportszervező szakos), Földesi Norbert (földrajz szakos), Gáspár Balázs (gazdálkodási és menedzsment szakos), Horányi András (osztatlan tanári szakos), Horváth Bence (mezőgazdasági mérnök szakos), Jánkfalvi Máté (sportszervező szakos), Kovács Zoltán (osztatlan tanári szakos), Marin Soma Riccardo (testnevelő-edző szakos), Oláh Zoltán, Szarvas Renátó (osztatlan tanári szakos), Szondi Kristóf (sportszervező szakos) és Vida Zoltán (osztatlan tanári szakos) hallgatók.

A csapat edzői: Hegedüs Ferenc és Oláh Zoltán.