A Nyíregyházi Egyetemen ülésezett a Magyar Rektori Konferencia

A Nyíregyházi Egyetemen ülésezett 2019. szeptember 27-én a Magyar Rektori Konferencia. A Bessenyei Aulában tartott plenáris előadáson prof. Józsa János, a Magyar Rektori Konferencia elnöke köszöntötte a jelenlévőket, majd Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza MJV polgármestere is felszólalt. Ezt követően Vassné dr. Figula Erika, a Nyíregyházi Egyetem rektora mutatta be a házigazda intézményt. A megnyitón az egyetem Zenei Intézetének hallgatói is műsort adtak.

A konferencia vendége volt Dr. Horváth Zita felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár és Szigeti Ádám innovációért felelős államtitkár is.

A helyettes államtitkár arról is beszélt, hogy jövőre 32 milliárd forinttal nagyobb összeget szán az állam kutatásfejlesztésre. Úgy vélte a tanulásra fordított pénz a legjobban megtérülő befektetés. A szakképzés, a felsőoktatás, illetve a társadalmi, gazdasági élet szereplőinek együttműködését  hangsúlyozta Nyíregyháza polgármestere. A Nyíregyházi Egyetem számára megtisztelő, hogy a Rektori Konferencia elfogadta a meghívást, hiszen 13-15 éve találkozott utoljára itt a testület - emelte ki a a nyíregyházi intézmény rektora.

A résztvevők előadást hallgattak a Bologna-folyamat víziójáról és a 2020 utáni tematikus prioritásokról. A változásnak megfelelően módosították a Rektori Konferencia alapszabályát és megválasztották felügyelőbizottság tagjait.

www.nye.hu / www.nyiregyhaza.hu