slideshow 1

Sikeresek az egyetemi duális képzések

A Nyíregyházi Egyetem Műszaki és Agrártudományi Intézetében folyó duális képzések 2017/2018-as tanéve első félévének szakmai tapasztalatait, illetve a következő félév feladatait ismerhették meg a január 31-én tartott egyeztetésen az egyetem és a duális képzések vállalati partnereinek képviselői.

A szakmai kerekasztal megbeszélésen a mérnöki szakokon folyó duális képzések szervezésével kapcsolatos feladatok egyeztetésére került sor. Dr. Szigeti Ferenc szakfelelős az eddigi eredményeiket összegezte és felvázolta a következő időszak feladatait, majd arra kérte a partnerek jelen lévő képviselőit, hogy ők is mondják el tapasztalataikat. Dr. Sikolya László projektmenedzser arra kérte a vállalatok képviselőit, hogy közösen működjenek együtt, segítsék az egyetem duális képzéseinek fejlesztését, a most folyó, „NYE-DUÁL” pályázat keretén belül is.

A vállatok képviselői elmondták, hogy a hallgatók az üzemi feladatokat sikeresen teljesítették, jól megállták a helyüket a nagyvállalati környezetben, hasznos munkatapasztalatokat szereztek. Több esetben a vállalati partnerek a hallgatók tanulási tapasztalatszerzésében is segédkeztek, így segítették nyelvtanulásukat, hozzájárulva az egyetemi és a munka világában történő jobb helytálláshoz.

A duális képzés fejlesztésére vonatkozó javaslatként elhangzott, hogy lehetőség nyílik Erasmus pályázattal a duális hallgatók külföldi tapasztalatszerzésére, nyelvtudásának fejlesztésére a cégek külföldi anyavállalatánál, amelyet a duális partnervállalatok is támogattak. Továbbá szó esett a partnervállalatok általános és speciális képzési igényeinek felméréséről, a duális képzéshez igazodó taneszközök, tananyagok fejlesztéséről, valamint a cégek szakembereinek egyetemi képzésbe való bevonási lehetőségeiről.

A Nyíregyházi Egyetem a 2018/2019-es tanévre is meghirdeti – vállalati partnereivel közösen – duális képzéseit, melyre a hagyományos felvételi eljárásban 2018. február közepéig lehet jelentkezni. A duális képzés iránt érdeklődő, leendő partnerszervezetek jelentkezésére is lehetőség nyílik szeptember végéig. Az egyetemmel korábban szerződés kötött cégek és szervezetek visszajelzései alapján, e képzési forma kiválóan alkalmas lehet a munkatársak utánpótlásának biztosítására.

 

   

További információkat a Nyíregyházi Egyetem honlapján találnak az érdeklődők

 


 

2016, Nyiregyhaza