slideshow 1

 

Együttműködési megállapodás a Kereskedelmi és Iparkamarával

Tudományos, oktatási és kutatási területeken is együttműködik majd a Nyíregyházi Egyetem a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamarával, erről írt alá együttműködést 2018. április 18-án az egyetemen Vassné dr. Figula Erika rektor és Pekó László, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Iparkamra elnöke

 

A megállapodás aláírásával a felek tudományos, oktatási, kutatási területeken működnek együtt a későbbiekben. A két szervezet nem titkolt célja, hogy az Európai Unió elvárásainak való megfelelés érdekében a vállalkozói szféra működési feltételeinek javítása, a gazdálkodó szektor és a felsőoktatási intézmények, kutatóhelyek kapcsolatának, együttműködési portfoliójának szélesítését elősegítse.

Továbbá a jövőbeni együttműködés kiemelt feladata, hogy a műszaki, informatikai, agrár, természettudományi vagy gazdaságtudományi képzési területen indított gyakorlatigényes alapképzési szakon, illetve e képzési területhez tartozó mesterképzési szakon folytatott képzések azon formáit támogassa, működjön együtt, kiemelten ott, ahol duális képzési forma szerint folynak a képzések.

     

 


 

2016, Nyiregyhaza