Száznégy pont, óriási fölény

Noha a bemelegítésnél nevetgéltek a fehérvári kosaraslányok, de a mérkõzést követõen már nem voltak jókedvûek, ugyanis kiütéses vereséget szenvedtek Nyíregyházán. A Nyíregyházi Fõiskola SE NB/1/B-s nõi kosárlabdacsapata vasárnap délután fogadta a Székesfehérvárról érkezõ Kodolányi János Fõiskola KSE csapatát.
A találkozó harmadik percében 6-5-re még a vendégek vezettek, ám mivel sehogy sem bírtak a nagy kedvvel játszó hazaiak ellen, az NYFSE az elsõ negyed végén már is 16 ponttal állt jobban, ekkor 34-18 az állás.

A második negyed 26-11-es nyíregyházi részsikert hozott, így a nagyszünetben 60-29 szerepel az eredményjelzõ-táblán. Ezt követõen a gyõzelem már nem, csak pontkülönbség volt kérdéses. Végeredményben a fõiskolások csatájából 104-55-arányban a szabolcsi lányok kerültek ki gyõztesen.

"Jól játszottak a lányok, harciasak, kemények voltak. Dobásbiztonsággal még van egy kis gond, de a következõ hetek arra valóak, hogy ezen is javítsunk" - értékelte a látottakat Farkasinszki Gyuláné, a nyíregyházi csapat edzõje.

A bajnoki tabellát az OSC csapata veretlenül vezeti, a második helyen egy vereséggel Baja Újvárosi DKSE áll, míg az NYFSE két sikertelen találkozó mellett szerzett négy sikerrel az ötödik pozíciót foglalják el.

- Bíró Zsolt -