Szepessy Béla nívódíja

A debreceni Kölcsey Központban rendezett Reformáció-500 kortárs grafikai kiállításon Dr. Szepessy Béla DLA a Nyíregyházi Egyetem Vizuális Kultúra Intézetének intézetvezetője, grafikusművész alkotásaiért megkapta a Zsűri-bizottság Nívódíját. A kitüntetettet a díjról kérdeztük.

A debreceni Kölcsey Központban rendezett Reformáció-500 kortárs grafikai kiállításon alkotásaiért megkapta a Zsűri-bizottság Nívódíját. Milyen grafikákkal vett részt az eseményen, mit ábrázoltak, mi volt az üzenetük?

Szepessy Béla: A kiállított három kép kifejezetten erre a kiállításra készült. Egy országos pályázat keretében, amit egy évvel ezelőtt hirdettek meg a Reformáció 500. évfordulója alkalmából. A kiírás felvetette bennem a kérdést, hogy ha már 1517-ről van szó, egy fél évezred ezelőtti történésről, akkor nem csak azt kellene megnézni, hogy éppen a reformáció kinek mit jelentett, hanem szerettem volna az egész történelmi közeget elővarázsolni, megmutatni az okokat és okozatokat. Ezen a három kiállított alkotáson keresztül egy történelmi panorámát próbáltam a nézők elé tárni. Abból a szempontból is panoráma ez a három kép, hogy megnéztem, hogy abban az időszakban kik voltak azok a történelemformáló tényezők, erők, személyek, akik jelen lehettek, így minden olyan jelentősebb uralkodó, hadvezér, művész, politikus megjelenik Machiavellitől kezdve I. Ferenc francia királyon át, Szulejmánig. Másrészt pedig panoráma abban az értelemben is, hogy egy sajátos technikával készültek ezek az alkotások, az anamorfózis technikájával, amely ebben a korban kezdett elterjedni az európai művészetben. A lényege az, hogy valamilyen torzított kép valamilyen segédeszköz, egy tükör, vagy egy sajátos nézőponttal visszanyeri az eredeti formáját. Az én esetemben ez úgy történt meg, hogy egy négyzet alakú kép, amelyen koncentrikusan helyezkednek el a figurák a közepére helyezett tükröző üveghengerben jelenik meg a valós kép, amely egyben arra is buzdítja a nézőt, hogy járja körbe az egész alkotás, így kaphat fogalmat arról, hogy kik lehetnek ezen a képen. A körüljárás után bontakozhat ki egyfajta belső kép.

1517-ben I. Ferenc volt a francia uralkodó, aki ekkor vásárolta meg Leonardotól a Mona Lisát, de azt is tudjuk, hogy komoly tárgyalások folytatott Szulejmánnal, mi magyarok majd 1526-ban I. Ferenc uralkodóval is szembe kell néznünk, áttételesen is; de a képen megjelenik VIII. Henrik, aki közeli rokoni kapcsolatban volt I. Ferenccel, viszont a mohácsi csata idején Magyarországot támogatta anyagilag. Izgalmas történelmi időszak volt ez, és remélem, hogy az alkotások kapcsán a nézők újra felfedezik maguknak ezt a korszakot, és őket is kalandra, felfedezésre csábítja majd, mint engem.

Miért fontos, értékes ez a díj, elismerés?

Szepessy Béla: Mivel ez elsősorban egy szakmai díj, így számomra különösen sokat jelent.

Mi lesz a sorsa az alkotásoknak?

Szepessy Béla: A díjban benne foglaltatott az, hogy a kiállító Kölcsey Központ biztosít kiállítási lehetőséget, így ott láthatóak az alkotások. Kaptam felkérést a Debreceni Református Kollégium Könyvtára részéről, így a későbbiekben ott kerülnek majd kiállításra a grafikák, így ott is megfelelő helyre kerülhet és megfelelő érdeklődés kísérheti az alkotásokat.