Eskütétel és jubileumi diplomások az egyetem tanévnyitóján

„Az ünnep az élet rangja, felsőbb értelme.” Márai Sándor idézetével köszöntötte a Nyíregyházi Egyetem első éves hallgatóit, jubiláló diplomásait és a megjelent vendégeket Halkóné dr. Rudolf Éva, központvezető, az intézmény tanévnyitó ünnepi szenátusi ülésén, 2019. szeptember 8-án, vasárnap, a Kodály teremben.

Az ünnepségen elsőként dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza Megyei Jogú Város polgármestere beszélt, köszöntötte a jelenlévőket, az elsős hallgatókat arra bíztatta, hogy a tanulás mellett ismerjék meg a város hagyományait, kultúráját, színes programjait, majd a „gólyákat” jelképesen Nyíregyháza város polgárává fogadta, melyet Tarapcsák Stella Ivett tanító szakos és Gazsi Balázs sport és rekreáció szakos hallgatókkal történt kézfogásával erősített meg.

Vassné dr. Figula Erika, a Nyíregyházi Egyetem rektora az elsős hallgatókat, illetve a teremben helyet foglaló jubiláló diplomásokat is köszöntötte. A beszédet követően átadta a jelenlévő 50, 60, 65, 70 és 75 éve végzett diplomásoknak a jubileumi arany, gyémánt, vas, rubin és márvány okleveleiket.

A 2019/2020-as tanévben az egyetem Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjban részesült hallgatói az intézmény rektorától vehették át az ösztöndíj odaítéléséről szóló dokumentumot. Ösztöndíjban részesült Csurka Evelin, gazdálkodási és menedzsment szakos-; Janurik Tímea osztatlan tanárképzés – ének-zene tanár és népzene-népikultúra tanár szakos-; Krasznai Brigitta Melinda osztatlan tanárképzés – földrajztanár és biológiatanár, természettudományi gyakorlatok szakos- és Kiss Tamás osztatlan tanárképzés – fizikatanár és matematikatanár szakos hallgató.

Az ünnepségen elhangzott, hogy a Nyíregyházi Egyetemen a 2019-2020-as tanévet 1249 első éves hallgató kezdi meg. A felvett hallgatók közül állami ösztöndíjas képzésben 928 fő, önköltséges finanszírozási formában 321 fő tanul. A teljes idejű munkarendben, azaz nappali tagozaton 550 első éves hallgató, részidős munkaendben, azaz levelező tagozaton 699 fő hallgató kezdi meg tanulmányait az intézményben.

Az eseményen bejelentették, hogy Dr. Kásler Miklós több évtizedes kiemelkedő oktató és kutató munkája elismeréseként Miniszteri Elismerő Oklevélben részesítette Dr. Egri Imrét a Nyíregyházi Egyetem Gazdálkodástudományi Intézetének főiskolai tanárát. A kitüntetést az intézmény rektora adta át a tanévnyitó ünnepségen.

Elhangzott, hogy Dr. Kásler Miklós Miniszteri Elismerő Oklevélben részesítette a Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumot fennállásának 50 éves jubileuma alkalmából. Az oklevél átadására az iskola tanévnyitó ünnepségén került sor.

Bejelentették továbbá, hogy Dr. Szepessy Bélát, a Vizuális Kultúra Intézet intézetigazgatóját, Magyarország köztársasági elnöke, Dr. Áder János szeptember 1-jei hatállyal egyetemi tanárrá nevezte ki.

Az ünnepségen végül az első éves hallgatók eskütételére került sor, a fogadalom szövegének elhangzása után Vassné dr. Figula Erika, rektor asszony a hallgatók képviselőivel jelképesen is kezet fogott, ezzel valamennyiüket a Nyíregyházi Egyetem polgárává fogadta.

 

   

Az eseményről készült további fotók a Nyíregyházi Egyetem honlapjának képtárában tekinthetők meg.