Jubileumi tanévnyitó az Eötvös Gyakorlóiskolában „Élménypedagógiai terem” avatással

Szép jubileumi ünnephez érkezett a mai nappal a Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium. A ma már 12 évfolyamos iskola – mely történetiségében elődjének tekinti az 1959-ben létrehozott nyíregyházi Felsőfokú Tanítóképző Intézet gyakorlóiskoláját – 1970. szeptember 1-je óta működik önállóan, s az idei tanévben érkezett el fennállása 50. esztendejéhez.

A 2019-2020-as iskolaévben szeptember 2-án, az Eötvös Gyakorlóiskola - közismert nevén a „Csoki-suli” -, az immár ötvenedik tanévét kezdő jubileumi tanévnyitó ünnepélyét a fenntartó Nyíregyházi Egyetem Kodály Zoltán Kulturális Központjában tartotta meg az iskola 1150 diákjának és több mint 100 jelenlegi és nyugdíjas pedagógusának a részvételével.  

Az ünnepséget megtisztelte jelenlétével többek között Dr. Vinnai győző országgyűlési képviselő, az Országgyűlés Oktatási- és Kulturális Bizottságának a tagja, Szabó István a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés alelnöke, Dr. Ulrich Attila Nyíregyháza Megyei Jogú Város alpolgármestere, Dr. Galambos Ildikó a Megyei Kormányhivatal képviseletében, Vassné dr. habil Figula Erika a Nyíregyházi Egyetem rektora, Dr. Kvancz József a Nyíregyházi Egyetem kancellárja, Dr. Székely Gábor és Prof. dr. Balogh Árpád a Nyíregyházi Egyetem, illetve jogelődje a Nyíregyházi Főiskola nyugalmazott főigazgatói, rektorai és Oroszvári Istvánné a gyakorlóiskola korábbi, nyugalmazott címzetes igazgatója.

Az ünnepségen a Himnusz elhangzása után Tóth Árpád „Köszöntő” c. versét Krómer Éva 12/D osztályos tanuló adta elő, majd az egyetem rektora, Vassné dr. habil Figula Erika, az iskola jelenlegi igazgatója, Dr. Komáromi István, s végül Dr. Vinnai Győző országgyűlési képviselő mondott köszöntő beszédet e jeles alkalomhoz kapcsolódóan.

A jubileumi köszöntők gondolataiban megfogalmazódtak az intézmény létrehozásával, múltjával, jelenével és lehetséges jövőképével kapcsolatos gondolatok. Ennek az intézménytípusnak -, az általános tankötelezettség, a kötelező elemi népoktatás mellett történő - bevezetése egész Európában az élenjárók között báró Eötvös József nevéhez kapcsolódik. „Eötvös József 1868-ban rendelte el, hogy a felállítandó tanítóképzők mellett a tanítójelöltek gyakorlati felkészítését szolgáló „mintaiskolák is szerveztessenek”. Olyan intézménytípus kialakítása és fejlesztésének gondolata fogalmazódott meg, ahol a leendő tanítókat, tanárokat készítik majd fel az oktatás-nevelés mindennapjaira, olyan minták nyújtásával, melyek a legnehezebb körülmények közé kerülő pedagógusnak is kapaszkodót jelenthetnek. A mintaiskolával - gyakorlóiskolával - szemben ezért követelmény, hogy minden téren a legjobbnak kell lennie. A tanárok, a körülmények, a felszerelés tekintetében.”

Az Eötvös Gyakorlóiskola megalakulásával és az immár fél évszázados önálló működésével, a hagyomány és a megújulás elemeit ötvözve ma olyan korszerű 12 évfolyamos köznevelési intézménnyé vált, amely az iskolák között megőrizte versenyképességét, s mind az iskolaszerkezetét, mind pedig programkínálatát tekintve vonzó alternatívát tud ajánlani az iskolaválasztó diákoknak és szüleiknek egyaránt. Emellett egyben olyan gyakorlóiskolai műhely is, ahol a tanító- és tanárjelöltek életszerű körülmények között, magas színvonalon tudnak felkészülni leendő hivatásuk gyakorlására.

A sokszínű képzési paletta és a magas színvonalú oktatás mellett az Eötvös Gyakorlóiskola nagyon fontosnak tartja azt, hogy az iskola családias szellemű, gyermekbarát intézmény legyen. Olyan iskola, ahol gyerek és szülő egyaránt jól érzi magát, s tudják, hogy az iskolában minden esély megvan a diákok klasszikus értelemben vett értelmi és érzelmi fejlődésére.

A Nyíregyházi Egyetem fenntartásában működő 12 évfolyamos, s napjainkban az általános iskolai és a nyolc, valamint a négyosztályos gimnáziumi képzést is magába foglaló intézmény, nagy hangsúlyt fektet a tehetséggondozásra is. Az iskolában mindez az emelt szintű programok oktatásában, a csoportos és az egyéni tehetséggondozásban, a diákok versenyeztetésében jelenik meg. Az iskola olyan lehetőséget biztosít az ide jelentkező és itt tanuló gyermekek számára, amely lehetővé teszi az általános iskola első osztályába belépő kisdiáknak, hogy a kisiskolás éveket, az általános iskola felső tagozatát, valamint a nagygimnáziumi időszakot is egy alma materen/campuson belül eltöltve, érettségi után, a felnőttkor küszöbét átlépve ugyanabban az intézmény-együttesben, a Nyíregyházi Egyetemen diplomát is szerezhessen.

Az Eötvös Gyakorlóiskolában annak fél évszázados fennállása alatt sikerült egyéni arculatot tükröző, sokrétű tevékenységet biztosító oktatási műhelyt létrehozni. Az iskola a tanulók által kedvelt, a szülők által elismert, szakmai körökben elfogadott, igényes iskolává vált.

A jubileumi tanévnyitón - „Milyen volt Eötvösös diáknak lenni és most egyetemi oktatóként ugyanabban az intézményben oktatóként, tanárként dolgozni!?” címmel - osztotta meg némi nosztalgiával is fűszerezett gondolatait Jánvári Miriam a Nyíregyházi Egyetem tanársegédje, aki egykor az Eötvös Gyakorlóiskola diákja volt.

Az ünnepség keretében Dr. Komáromi István méltatta az iskola, pedagógusai és diákjai által az elmúlt években-évtizedekben elért sok szép eredményét, s külön kiemelve átnyújtotta három diáknak - Halász Panna 7/A, Thuróczy Áron 11/A és Závaczki Bálint 11/B osztályos tanulóknak - a tanulmányi munka és a sport területén elért kiemelkedő eredményéért - az EMMI minisztere által adományozott „Magyarország jó tanulója, jó sportolója – 2018” díjat, oklevelet.

Dr. Vinnai Győző országgyűlési képviselő, az Országgyűlés Oktatási- és Kulturális Bizottságának a tagja - ünnepi gondolatainak közreadását követőn - az EMMI miniszterének Prof. Dr. Kásler Miklósnak az aláírásával ellátott „Elismerő Oklevél” kitüntetést nyújtott át a Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziuma részére kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréséként.

A jubileumi ünnepi programot a résztvevők - Molnár Dorottya 11/A osztályos tanuló és Molnár Attila a Nyírség néptáncegyüttes Margaréta utánpótlás csoportja tagjai tirpák táncokat bemutató előadása után - a Szózat eléneklésével zárták méltó módon.

A jubileumi tanévnyitóhoz kapcsolódóan az Eötvös Gyakorlóiskolában, mint oktatási műhelyben jelen levő innovatív szemlélet- és gondolkodásmód megnyilvánulásaként felavattak egy olyan tantermet, amely az „Élménypedagógiai terem” elnevezést kapta. Ebben a teremben „Játékos tanítás és tanulás LEGO Education módszertannal” történik majd. E terem létrejöttének - jelenleg egyedüliként Nyíregyházán - a motívumai közé tartozott az, hogy közel egy esztendővel ezelőtt a Nyíregyházi Egyetemen a LEGO Manufacturing Kft. támogatásával és hathatós közreműködésével - az egyetemek között ugyancsak egyedüliként - kialakítottak egy olyan oktatótermet, innovációs stúdiót (LEGO Education Innovációs Stúdió / LEIS), amelyben a matematika tanításában és például a robotika területén a LEGO Education módszerrel ismertetik meg a leendő tanítókat és tanárokat, amely korszerű, s élményalapú módszertan beépül a pedagógusjelöltek képzésébe is.

Miután az Eötvös Gyakorlóiskola a köznevelési feladatainak az ellátása mellett egyben, olyan „műhely”, ahol a leendő tanítóknak és tanároknak a pedagógusmesterségre történő felkészítése zajlik, az iskola vezetői és lelkes, elhívatott pedagógusok úgy gondolták, hogy egy, az egyetemen létrehozott LEGO Stúdió mellett, alakítsák ki a gyakorlóiskolában annak egy „ikertestvérét” azzal céllal és szándékkal, hogy az iskola diákjainak élményt nyújtó foglalkozásai mellett az szolgálja a leendő tanítók és tanárok új módszerekkel, módszertannal való megismertetését is.

Az „Élménypedagógiai terem”, „LEGO - terem” kialakításához az egyetem mellett jelentős támogatást nyújtott - Kopasz Anikó a H-Didakt Kft. ügyvezetője és Kósáné dr. Bilanics Ágnes intézetigazgató, kapcsolattartó mellett - a nyíregyházi székhelyű LEGO Manufacturing Kft. is, amelynek képviselői - Polányi Péter gazdasági igazgató, Tóth Csaba HR igazgató, és Nagy István HR menedzser - is megtisztelték a teremavató-teremátadó ünnepséget. A program ünnepélyes szalagátvágással kezdődött, majd a Dr. Juhászné Molnár Tünde tanító vezetésével az iskola 2/C osztályának kisdiákjaival tartottak látványos bemutató foglalkozást, rendhagyó „LEGO”-s órát.

Dr. Komáromi István
igazgató

(Fotók: Drótos I., Kósáné dr. B. Á., Szathmári A.)

 

Az Eötvös Gyakorlóiskola diákjai érkeznek az ünnepség helyszínére
Az Eötvös Gyakorlóiskola diákjai érkeznek az ünnepség helyszínére

 

Az Eötvös Gyakorlóiskola diákjai érkeznek az ünnepség helyszínére
Az Eötvös Gyakorlóiskola diákjai érkeznek az ünnepség helyszínére

 

A diákok mellett az iskola nyugdíjas pedagógusai is a meghívottak között voltak
A diákok mellett az iskola nyugdíjas pedagógusai is a meghívottak között voltak

 

Az iskola 1150 diákja benépesítette az ünnepség helyszínéül szolgáló impozáns Kodály Zoltán Kulturális Központot
Az iskola 1150 diákja benépesítette az ünnepség helyszínéül szolgáló impozáns Kodály Zoltán Kulturális Központot

 

A jubileumi tanévnyitó díszelnökségének tagjai az ünnepség előtt
A jubileumi tanévnyitó díszelnökségének tagjai az ünnepség előtt

 

A jubileumi tanévnyitó kezdetén a résztvevők a Himnuszt éneklik
A jubileumi tanévnyitó kezdetén a résztvevők a Himnuszt éneklik

 

A jubileumi tanévnyitó ünnepség díszelnöksége (1)
A jubileumi tanévnyitó ünnepség díszelnöksége (1)

 

A jubileumi tanévnyitó ünnepség díszelnöksége (2)
A jubileumi tanévnyitó ünnepség díszelnöksége (2)

 

Krómer Éva 12/D osztályos tanuló Tóth Árpád „Köszöntő” c. versét adta elő
Krómer Éva 12/D osztályos tanuló Tóth Árpád „Köszöntő” c. versét adta elő

 

Vassné dr. habil Figula Erika a fenntartó Nyíregyházi Egyetem rektora ünnepi köszöntőjét mondja
Vassné dr. habil Figula Erika a fenntartó Nyíregyházi Egyetem rektora ünnepi köszöntőjét mondja

 

Dr. Komáromi István gyakorlóiskolai igazgató ünnepi beszéde
Dr. Komáromi István gyakorlóiskolai igazgató ünnepi beszéde

 

Dr. Vinnai Győző országgyűlési képviselő ünnepi gondolatait tolmácsolja
Dr. Vinnai Győző országgyűlési képviselő ünnepi gondolatait tolmácsolja

 

Dr. Vinnai Győző országgyűlési képviselő miniszteri elismerő oklevelet nyújt át Dr. Komáromi István igazgatónak, az iskola képviselőjének
Dr. Vinnai Győző országgyűlési képviselő miniszteri elismerő oklevelet nyújt át Dr. Komáromi István igazgatónak, az iskola képviselőjének

 

Jánvári Miriam egyetemi tanársegéd, egykori Eötvösös diák osztja meg gondolatait a hallgatósággal
Jánvári Miriam egyetemi tanársegéd, egykori Eötvösös diák osztja meg gondolatait a hallgatósággal

 

A három Eötvösös „Magyarország jó tanulója, jó sportolója - 2018” kitüntetett diák
A három Eötvösös „Magyarország jó tanulója, jó sportolója - 2018” kitüntetett diák

 

Pillanatképek az ünneplő közönség soraiból (1)
Pillanatképek az ünneplő közönség soraiból (1)

 

Pillanatképek az ünneplő közönség soraiból (2)
Pillanatképek az ünneplő közönség soraiból (2)

 

Pillanatképek az ünneplő közönség soraiból (3)
Pillanatképek az ünneplő közönség soraiból (3)

 

Pillanatképek az ünneplő közönség soraiból (4)
Pillanatképek az ünneplő közönség soraiból (4)

 

Pillanatképek az ünneplő közönség soraiból (5)
Pillanatképek az ünneplő közönség soraiból (5)

 

Molnár Dorottya 11/A osztályos tanuló és Molnár Attila tirpák táncot ad elő
Molnár Dorottya 11/A osztályos tanuló és Molnár Attila tirpák táncot ad elő

 

A jubileumi ünnepség a Szózat hangjaival zárult
A jubileumi ünnepség a Szózat hangjaival zárult

 

A diákok úton „hazafelé” az Ungvár sétányon levő „Csoki-suli”-ba
A diákok úton „hazafelé” az Ungvár sétányon levő „Csoki-suli”-ba

 

Az „Élménypedagógiai terem” avatása – átadása (1)
Az „Élménypedagógiai terem” avatása – átadása (1)

 

Az „Élménypedagógiai terem” avatása – átadása (2)
Az „Élménypedagógiai terem” avatása – átadása (2)

 

Az „Élménypedagógiai terem” bejárata
Az „Élménypedagógiai terem” bejárata

 

A teremavatás előtti izgatott pillanatok
A teremavatás előtti izgatott pillanatok

 

Nagy István a LEGO Manufacturing Kft. képviseletében méltatja a teremaavatást
Nagy István a LEGO Manufacturing Kft. képviseletében méltatja a teremaavatást

 

Kopasz Anikó a H – Didakt Kft. ügyvezetője üdvözli a kezdeményezést
Kopasz Anikó a H – Didakt Kft. ügyvezetője üdvözli a kezdeményezést

 

Halkóné dr. Rudolf Éva Nyíregyháza MJV Önkormányzatának nevében osztja meg gondolatait
Halkóné dr. Rudolf Éva Nyíregyháza MJV Önkormányzatának nevében osztja meg gondolatait

 

Az ünnepélyes szalagátvágás pillanata
Az ünnepélyes szalagátvágás pillanata

 

Dr. Vinnai Győzőt, Tóth Csabát és Szabó Istvánt üdvözli Dr. Juhászné Molnár Tünde
Dr. Vinnai Győzőt, Tóth Csabát és Szabó Istvánt üdvözli Dr. Juhászné Molnár Tünde

 

Dr. Juhászné Molnár Tünde bemutató foglalkozást tart
Dr. Juhászné Molnár Tünde bemutató foglalkozást tart

 

A 2/C osztály tanulói és a vendégek a bemutató foglalkozáson (1)
A 2/C osztály tanulói és a vendégek a bemutató foglalkozáson (1)

 

A 2/C osztály tanulói és a vendégek a bemutató foglalkozáson (2)
A 2/C osztály tanulói és a vendégek a bemutató foglalkozáson (2)

 

Élményalapú játékos tanulás LEGO – eszközökkel (1)
Élményalapú játékos tanulás LEGO – eszközökkel (1)

 

Élményalapú játékos tanulás LEGO – eszközökkel (2)
Élményalapú játékos tanulás LEGO – eszközökkel (2)

 

Élményalapú játékos tanulás LEGO – eszközökkel (3)
Élményalapú játékos tanulás LEGO – eszközökkel (3)

 

Élményalapú játékos tanulás LEGO – eszközökkel (4)
Élményalapú játékos tanulás LEGO – eszközökkel (4)

 

A bemutató foglalkozás a diákoknak és a vendégeknek is tetszett (1)
A bemutató foglalkozás a diákoknak és a vendégeknek is tetszett (1)

 

A bemutató foglalkozás a diákoknak és a vendégeknek is tetszett (2)

A bemutató foglalkozás a diákoknak és a vendégeknek is tetszett (2)