slideshow 1

Kitüntetések, polgárrá fogadás, jubileumi oklevelek - tanévnyitó az egyetemen

Tanévnyitó Ünnepi Szenátusi Ünnepséget rendezett a Nyíregyházi Egyetem 2021. szeptember 4-én szombaton. Köszöntőt mondott Vassné prof. dr. Figula Erika, az egyetem rektora; Dr. Ruszin-Szendi Romulusz, a Magyar Honvédség parancsnoka és Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere is. Az egyetem rektora polgárrá fogadta az elsős hallgatókat, majd az ő eskütételükre is sor került. A hagyományoknak megfelelően jelképesen nyíregyházi polgárrá fogadta az elsős hallgatókat a város polgármestere. Az ünnepség keretében 65 jubileumi diplomát adtak át. Dr. Kovács Ferenc polgármester A Nyíregyházi Egyetem tiszteletbeli polgára kitüntetést vehetett át.

Az ifjabb és idősebb résztvevőket dr. Kovács Zoltán általános rektorhelyettes köszöntötte, majd bemutatta a meghívott vendégeket. Felidézte a tavalyi évet, amikor a pandémia miatt nem lehetett ünnepséget tartani, majd arra kérte az első éves hallgatókat, hogy legyenek büszkék magukra, hiszen azzal már elértek egy kitűzött célt, hogy felvételt nyertek az egyetemre. Ünnepi beszédet Vassné prof. dr. Figula Erika rektor mondott. Arra a kérdésre kereste a választ, vajon miben különbözik az idei tanév a korábbitól. Mint elmondta, nehéz és kihívásokkal teli esztendő áll mögöttünk, a pandémia beárnyékolt nagyon sok munkát, akadályozta, hogy az egyetem valóban a térség szellemi központja legyen. Nagy eredmény, hogy az új tanév kezdetekor gyütt lehet hallgató és oktató, nincs akadálya a személyes jelenlétnek. – Új szakasz kezdődött 2021. augusztus elsejével a Nyíregyházi Egyetem életében, ugyanis államilag elismert közhasznú szervezet működteti a magánintézményt. Ez az átalakulás új kihívást jelent, jelentős fejlesztés előtt áll az intézmény, s remélhetőleg mindez a most elsős hallgatók javára is válik – fogalmazott a rektor asszony. – A nemzetköziség kiszélesítése jegyében sok külföldi is megkezdi tanulmányait az egyetemen. A tanévnyitó az elsőévesek ünnepe, akiket egyrészt a szorongás, másrészt a bizakodás jellemez. Hadd köszönjem meg az elsősöknek, ezt az egyetemet választották, jó döntést hoztak. Korszerű oktatásban lesz részük, a pedagógusoktól minden segítséget, odafigyelést megkapnak.

– Az eltöltött évek alatt változik a hallgatók világlátása, személyisége, de ebben a nem könnyű folyamatban ott lesz mellettük egy nagy közösség, az egyetem. Hibák, problémák mindig akadnak, de akarattal, erőfeszítéssel, tenniakarással legyőzhetjük azokat – folytatta a rektor asszony. – Az egyetem éveiben sok érdekes program és rengeteg életre szóló barátság vár a hallgatóinkra. Kérem az elsőseinket, törekedjenek alapos tudásra, ugyanakkor segítsék egymást. Vegyenek részt a rendezvényeken, a tudományos kutatómunkában, s éljenek az ingyen nyelvi kurzusok lehetőségével, hogy megszerezhessék a nyelvvizsgát. Az Erasmus-program segítségével a hallgatóink három hónaptól egy évig külföldön is tanulhatnak. Kérek arra is mindenkit, hogy a gondolkodása, a hozzállása pozitív legyen. Vassné dr. Figula Erika szólt azokhoz a nyugdíjas pedagógusokhoz is, akik 50-80 éve vették át a diplomájukat. Megköszönte mindazt az áldozatos munkát, szakmai alázatot, amit évtizedeken keresztül a generációk nevelésében-oktatásában kifejtettek. Munkásságukat, eredményeiket, hivatástudatukat követendő példaként állította a jövő pedagógustársadalme elé.

A Nyíregyházi Egyetem és a Magyar Honvédség között évek óta jó szakmai kapcsolat van. Ezt erősíti az is, hogy az új tanévben az egyetem ad otthont a honvéd kollégiumnak. Éppen ezért részt vett a tanévnyitó ünnepségen dr. Ruszin-Szendi Romulusz, a Magyar Honvédség parancsnoka, aki szintén elmondta a gondolatait. Nyitányként dr. Szentgyörgyi Albert egyik mondatát idézte:  – ,,Amilyen az iskola a jelenben, olyan lesz az életünk a jövőben.” Nem mindegy tehát sohasem, hogy milyen az oktatás. A nyugdíjas pedagógusok jobbá tették az életet a munkájuk által, a lehetőség most a fiatalok kezében van. A jövő érdekében tenni akar a Magyar Honvédség is, mert bízik a tudásvágy, a tenniakarás erejében, ezért Debrecen után második helyszínként Nyíregyházán hozta létre a honvéd kollégiumot. A város mindig is hű partnere volt a honvédségnek. Kérem az egyetemistákat, segítsék a középiskolások fizikai és szellemi formálódását akár a sportpályán, akár a könyvtárban – mondta a parancsnok.

Köszöntötte a résztvevőket dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere is. – Öröm számomra, hogy sok nyíregyházi diák jár erre az egyetemre, de sok más városból is jönnek ide fiatalok, akik szintén az egyetem polgáraivá válnak. A megyeszékhely is a polgáraivá fogadja őket, amíg itt tanulnak, de bízunk abban, hogy sokan a diploma megszerzése után is itt maradnak, itt alapítanak családot. Újabb és újabb munkahelyeket teremtünk ugyanis, ahová kellenek az egyetemet végzett szakemberek. Mint polgármester és mint egyetemi kuratóriumi tag is törekszem erre. Visszaemlékezve a saját életemre, az egyetemi éveket a következő szavakkal jellemezném: felejthetetlen, nagy lehetőség, életre szóló barátságok, nagy szerelmek. Szóval sok minden vár az első évesekre, éljenek a lehetőségekkel, legyen az sport, kultúra vagy éppen nyelvtanulás.

Az elsőéveseket nyíregyházi polgárrá fogadta dr. Kovács Ferenc polgármester, aki az egyetemért végzett kiemelkedő munkájáért átvehette A Nyíregyházi Egyetem tiszteletbeli polgára kitüntetést is.

A tanévnyitó ünnepségen hagyományteremtő céllal köszöntötték az egyetem új oktatóit (Pogány Gábor Benő főiskolai docens, Vizuális Kultúra Intézet; Sipos Lívia mesteroktató, Nyelv- és Irodalomtudományi Intézet;  Szólláthné dr. Sebestyén Zita főiskolai docens, Környezettudományi Intézet; Koleszár Gergő tanársegéd, Környezettudományi Intézet; Kiss Anita tanársegéd, Nyelv- és Irodalomtudományi Intézet és Szalai Fatime Eszter tanársegéd, Zenei Intézet), majd néhány felsőéves hallgató kiemelkedő tanulmányi munkájáért átvehette a Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjról szóló oklevelet (Kátó-Névtelen Simon kémiatanár és biológiatanár Osztatlan tanárképzési szakos hallgató, Pelbárt Enikő magyartanár és rajz- és vizuáliskultúra-tanár Osztatlan tanárképzési szakos hallgató, Rosca-Gaál Kinga Magdolna ének-zene tanár és népzene- és népikultúra-tanár Osztatlan tanárképzési szakos hallgató, Gebri Petra magyartanár és angol nyelv és kultúra tanára Osztatlan tanárképzési szakos hallgató, Karácsony Anna ének-zene tanár és népzene- és népikultúra-tanár Osztatlan tanárképzési szakos hallgató, Perjési Dániel Gépészmérnöki alapképzési szakos hallgató, Traskiné Kovács Barbara Gépészmérnöki alapképzési szakos hallgató és Füzéri Zsolt Gazdálkodási és menedzsment alapképzési szakos hallgató). Gratulálunk!

Régi hagyománya az ünnepségnek, hogy a több évtizede végzett pedagógusok, vagyis a nagy elődök az elsőévesek jelenlétében vehetik át a diplomájukat. Először Pokaraczki András vezetésével azok a pilóták vehették át a jubileumi oklevelet, akik 1971-ben, vagyis ötven évvel ezelőtt végeztek. Az idei tanévnyitón hatvannégyen vehettek át jubileumi diplomát az egykori hallgatók. Akik 50 éve végeztek, azok arany-, a 60 éve diplomázottak gyémánt dipolmát vehettek át. Akik 65 kapták meg a diplomát, azok vas-, a 70 éve végzettek rubin-, a 75 éve kikerülők márvány oklevelet kaptak. Egy pedagógus végzett 80 éve, Adorján Gusztávné, ő immár smaragddiplomás.
Az eseményről készült fotókat a honlap képtárában tekinthetik meg...

             

(forrás: www.nye.hu / www.szon.hu / fotó: www.nye.hu és www.nyiregyhaza.hu - Szarka Lajos)

 

 


 

2016, Nyiregyhaza