slideshow 1

TANÍTS TE IS MAGYARORSZÁGÉRT!

Miről is van szó? A Tanítsunk Magyarországért kezdeményezést az a felismerés alapozta meg, hogy jó érzés továbbadni mindazt, amit tudunk, és látni, hogy ennek mások is hasznát veszik. Emellett fontosnak tartjuk a nehezebb helyzetben lévő fiatalok támogatását, hogy sikeresen tanuljanak tovább és helyezkedjenek el a munkaerőpiacon, mivel a tanulás és a munka visznek előre.

A TM 4 fő pilléren nyugszik: egyetemi mentorprogram, középiskolás mentorprogram, HÖOK mentorprogram és vállalati mentorprogram. Bár ezek a mentorprogramok jelentik a Tanítsunk Magyarországért központi elemeit, a program további pilléreket is tartalmaz, amelyek bejelentését a közeljövőben tervezzük.

Mit kell tudni az egyetemi mentorprogramról?

Az egyetemi mentorprogram 2019 szeptemberében indul útjára 50 kiválasztott általános iskolában Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyében. A közreműködő általános iskolák egyikében négy 7-8. osztályos kisdiákkal kezditek meg mentorként a közös munkát, a közös élményszerzést, heti rendszerességgel: a cél, hogy megmutassátok nekik a településen túli világ izgalmait és lehetőségeit – az állatkertet, a múzeumot, a középiskolákat, a vállalkozásokat, hogy lássák, hányféle foglalkozásból, hányféle jövőből választhatnak. Egy mondatban összefoglalva, segítsétek őket abban, hogy képesek legyenek kihozni magukból a maximumot – legyen az szakmaszerzés, érettségi, továbbtanulás, sport, művészetek és a végén elhelyezkedés a munkaerőpiacon. Amit mi biztosítunk számotokra:

• Ösztöndíjat és ingyenes utazást: a mentorálási tevékenységetekért havi 30 ezer forintos ösztöndíjban részesültök, amit eredményesség alapján jelentős további juttatások egészíthetnek ki, valamint ingyenesen utazhattok a közösségi közlekedési eszközökön a program keretein belül.

• Segítünk a felkészülésben is: a mentorprogramban való részvétel előfeltétele, hogy felvegyétek és sikeresen elvégezzétek a Tanítsunk Magyarországért kurzust, amely a 2018/2019-es 2. félévében indul el a választott kistelepülésekhez közel eső egyetemeken: a Pécsi Tudományegyetemen, a Miskolci Egyetemen, a Debreceni Egyetemen és a Nyíregyházi Egyetemen. Ezt követően 2019 nyarán egyhetes tábor keretében már a leendő mentoráltjaitokkal készülhettek a szeptembertől induló közös munkára!

• Folyamatos támogatást: a mentorálási tevékenységek során a fenti egyetemek egyéni tanrendet biztosítanak számotokra, és munkátokat egyetemi oktatóitok és a kisiskolában dolgozó mentorpedagógusok fogják folyamatosan segíteni!

Mit kell tenned, hogy mentor lehess?

• Ha a fenti 4 egyetem valamelyikének hallgatója vagy, nem kell mást tenned, mint hogy 2019 januárjában felveszed a Tanítsunk Magyarországért kurzust az egyetemeden!

• Amennyiben nem a fenti 4 egyetem valamelyikén tanulsz, de érdekel a program, ne csüggedj! Iratkozz fel a tmo.gov.hu honlapon, hogy közvetlenül értesülhess arról, hogy mikor és milyen formában tudsz részt venni a programban!

 

Kövesd Facebook oldalunkat a legfrissebb információkért:

https://www.facebook.com/tmo.gov.hu/

 


 

2016, Nyiregyhaza