Tehetségek és tehetséggondozás az Eötvös Gyakorlóiskolában

A Nyíregyházi Egyetem fenntartásában működő 12 évfolyamos, - a képzési profiljában az általános iskolai, a nyolc és a négyosztályos gimnáziumi képzést is magába foglaló - Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium nagy hangsúlyt fektet a tehetséggondozásra. Az iskolában ez elsősorban az emelt szintű programok, a matematika, a fizika, a biológia, a kémia valamint az idegen nyelvi tantárgyak oktatásán keresztül, a csoportos és az egyéni tehetséggondozásban valamint a diákok versenyeztetésében jelenik meg.

A négyévfolyamos gimnáziumi képzésre évek óta sikeresen felvételiznek, kerülnek be, majd bontogatják szárnyaikat a matematika, a biológia-kémia vagy az angol nyelv-informatika tagozatra jelenkező diákok. A mindennapi iskolai tanulmányi munka, s az érettségire való felkészülés mellett a legtehetségesebb és legszorgalmasabb tanulók többlet időt és energiájukat mozgosítva készülnek a különböző versenyekre és a tudományos jellegű konferenciákra is. Közülük ketten - Korpai Nóra és Répási Marcell az idei tanévben immár második éve vehetett részt - felkészítő tanárukkal, Sarka Lajossal együtt - a Szegeden december 7-én és 8-án a „Nobel-díjasok és tehetséges diákok XII. találkozóján”. A Szegedi Tudós Akadémia által szervezett konferencián megismerkedhettek például a Szent-Györgyi Hallgatók kutatásaival, a mentortanárok tevékenységével és találkoztak Dr. Kurt Wüthrich Nobel-díjas tudóssal is, aki 2002-ben vehette át a kimagasló tudományos elismerést az NMR biológiailag fontos makromolekulák vizsgálatában történt alkalmazásáért.

A 2018/2019-es tanévben végzős 12/C osztály egyik érdemes tanulója Korpai Nóra, aki az elmúlt években több megyei és országos biológia és kémia versenyen elindulva, ott több fordulón is túljutva méretette, csillanthatta meg tudását és tehetségét. Nóra érdeklődése, a szorgalma és a kitartása, a sok befektetett munka a közelmúltban is szép eredményt hozott számára, ugyanis a Nyíregyházi Egyetem Környezettudományi Intézete által szervezett a kémia versenyen 1. helyezést, míg az interaktív biológia versenyen 2. helyezést ért el. Ezekre az eredményekre méltán lehet büszke. Gratulálunk Nóra és további sikereket is kívánunk!

Sarka Lajos – Dr. Komáromi István

 

Répási Marcell, Korpa Nóra és kísérő tanáruk Sarka Lajos a Szegedi Tudós Akadémia rendezvényén (Fotó: saját felvétel)

 

Korpai Nóra a Nyíregyházi Egyetemen rendezett versenyeken elért értékes elismerő oklevelekkel