Tizenhárom ösztöndíjas hallgatót köszöntött a rektor

Tizenhárom új ösztöndíjas hallgatónak gratulált 2017. november 16-án, csütörtökön a Nyíregyházi Egyetem dísztermében Vassné dr. Figula Erika rektor.
 
2017. november 15-én, Budapesten szakmai konferencia keretében adták át a Magyar Nemzeti Bank által létrehozott Kiválósági Ösztöndíjakat. A Magyar Nemzeti Bank társadalmi felelősségvállalási stratégiájának keretében indította el a 2016/2017-es tanévben a Kiválósági Ösztöndíjprogramot, amelynek során 10 hónapon keresztül havi 30.000 forint ösztöndíjban részesíti a kiemelkedő tanulmányi-, tudományos- és közösségi teljesítményt nyújtó hallgatókat. Az idei, immáron második ösztöndíjpályázatot augusztus végén hirdették meg az ország minden régióját lefedő, a programhoz csatlakozó partner felsőoktatási intézmények. A szigorú pályázati feltételeknek 25 felsőoktatási intézmény felelt meg. A Nyíregyházi Egyetem három hallgatója részesült a 2017/2018-as tanévben MNB-kiválósági ösztöndíjban: Kiss Alexandra, Kovács Kitti és Német Enikő gazdálkodási és menedzsment alapszakos hallgatók.
 
A Magyar Nemzeti Bank kiemelt feladatának tartja a magyar közgazdaságtani szaktudás, a magyar közgazdaságtudomány fejlesztését és támogatását. Az új ösztöndíjprogram része annak a folyamatnak, amelynek során a jegybank támogatást nyújt azoknak a hallgatóknak, akik tanulmányaik, tudományos és közösségi tevékenységeik során kimagasló eredményeket érnek el.  – hangzott el az ünnepélyes programon.
 
A 2017/2018-as tanévben a három MNB-ösztöndíjas hallgató mellett további tíz egyetemi hallgató részesült az Új Nemzeti Kiválóság Program ösztöndíjában. Az ÚNKP célja, hogy támogassa a hazai kutatói és alkotóművészi utánpótlást, a tudományos és művészeti pályán való elindulást majd pályán tartást, valamint a fiatal kiválóságok támogatásával segítse a nemzetközi szinten is kiváló, tapasztalt kutatók és alkotók munkáját. A program idei pályázatain a Támogató Emberi Erőforrások Minisztériumának döntése alapján az alábbi hallgatók részesültek támogatásban: Lócska Orsolya Dóra matematika tanár és rajz- és vizuáliskultúratanár (kutatási témája: Matematika a médiában, média a matematikatanulásban, témavezetője: Dr. Kovács Zoltán), Rimán Barbara ének-zene tanár, népzene- és népikultúra-tanár (kutatási témája: Kerettörténet-A népmese mint a népi furulya órák kerete, témavezetője: Bíró István Ferenc), Balogh Orsolya magyartanár, rajz- és vizuális kultúra tanár (kutatási témája: Szcenográfia: Színháztechnikai felsőgépészet, függönyrendek, kulisszák, takaróelemek, témavezetője: Dr. Karádi Zsolt), Bardi Boglárka tanító (kutatási témája: A koragyermekkori fejlődést támogató programok Magyarországon, témavezetője: Dr. Jenei Terézia), Gál Enikő ének-zene-történelem (kutatási témája: A női zeneszerzők hiánya a magyar ének-zeneoktatásban, témavezetője: Dr. Pintér-Keresztes Ildikó), Hajdu Alexandandra tanító (kutatási témája: A Buji Általános Iskola története, témavezetője: Kissné dr. Rusvai Julianna), Zavanyi Györgyi biológia tanár (egészségtan)-kémiatanár (kutatási témája: Vízi makrofitonok gadolínium-kontrasztanyag mobilizációja laboratóriumi és terepi körülmények között, témavezetője: Dr. Szabó Sándor), Krasznai Brigitta Melinda földrajztanár, biológiatanár (egészségtan) (kutatási témája: Relatív telomerhosszúság meghatározása partifecskéknél qPCR módszerrel, témavezetője: Dr. Molnár Mónika), Cseszlai Róbert Gergő gazdálkodás és menedzsment (kutatási témája: Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei vállalatok versenyképességének elemzése, témavezetője: Oroszné Ilcsik Bernadett) és Borsodi István vizuális és környezetkultúra tanár - inkluzív nevelés tanára (kutatási témája: A Hét Főbűn, témavezetője: Dr. habil Szepessy Béla) szakos hallgató.
 
A programon Vassné dr. Figula Erika a Nyíregyházi Egyetem rektora gratulált az ösztöndíjat elnyert hallgatóknak, tanulmányaikhoz és kutatásaikhoz további sok sikert kívánt.további sok sikert kívánt.