Az Eötvös Gyakorlóiskola diákjainak megismételt „Tokaji teszt”- je

Az Eötvös Gyakorlóiskolában nagy hagyományai vannak az aktív turizmusnak és ezen belül a természetjárásnak valamint a kerékpározásnak is. Az intézmény tanulói egy -, az életkori sajátosságokat, a diákok teherbíró-képességét, edzettségét és a például a bennünket körülvevő földrajzi tér fokozatos megismerését célul tűző - jól kialakított rendszerben már eddig is több különböző programon vehettek és vehetnek részt.

 

Ezeknek az ifjúsági turisztikai tevékenységi körbe is jól illeszthető programoknak a célja az amatőr sporttevékenység és az iskolán kívüli ismeretszerzés, művelődés - az „out of School leraning” - jegyében többek között városunknak, Nyíregyházának és környékének, a szűkebb szülőföldünknek, a Nyírségnek valamint a megyénk, illetve az azzal határos tájak, városok és emberek, így például a Zempléni-hegység és környezete természeti és épített szellemi örökségének a felfedezése valamint megismerése.

 

 

Ennek szellemében - és azért is, mert a tavalyi tanévben első alkalommal lebonyolított hasonló program „ízlett” és élményt nyújtva nagyon jól sikerült - szerveztük meg 2018. szeptember 21 - én, pénteken a négy 8. évfolyamos osztály (A, B, C, D) 25 képviselőjéből összeállított csoporttal a Nyíregyháza – Tokaj – Nyíregyháza kerékpártúrát. (A program részét alkotja annak az aktív turisztikai programkínálatnak, amelyen belül rövidebb, közepesen hosszú és hosszabb, estenként több tíz-kilométeres távok közül választhatnak diákok és osztályfőnökeik az iskolaév során!) A választott program motívumai között most az kapott kiemelt szerepet, hogy a tavalyi esztendőben elkészült és forgalomba helyezett, s méltán népszerűvé vált kerékpárút Nyíregyháza – Tokaj – Nyíregyháza 75 km – es távját teljesítsük, de ugyancsak vonzotta a résztvevőket a várható számos élmény mellett az időjárás-előrejelzés során még erre a napra prognosztizált verőfényes, s várhatóan nyarat jelentő időjárás is.

(Természetesen most is le kell szögeznünk, - mint ahogyan az a tavalyi „avató” évben is történt velünk -, hogy mielőtt bárki is véletlenül arra gondolna, hogy a címben szereplő program a méltán világhírű tokaji borok iskolai programba illesztett kóstolásával függne össze, akkor az ezt tévesen véli, bár valamilyen „nagyon távoli”, s jó értelemben vett közvetett összefüggés azért mégis megállapítható.)

 

 

 

A szép számú kerékpáros alkotta diákcsoport - megfelelő technikai és szervezési előkészítést követően - kísérő tanáraikkal együtt indulva, s természetesen több megállóval tarkított pihenőt is tartva, nyugodt és kiegyensúlyozott iramú

kerékpározással, mintegy 2,5 – 3 óra alatt érte el a Tisza és a Bodrog összefolyásánál, a Tokaji – hegy lábánál fekvő, elsősorban szőlészetéről és borászatáról „messze földön ismert” várost, Tokajt.

 

 

 

 

Az időjárás „hozta” számunkra, a csoportunk számára az előrejelzés során ígért verőfényes napsütést, a túra során várt látnivalókat és élményeket, természetesen a kellemes fáradtságot is, egy kis kulináris élvezet, s Tokajban rövid „rendhagyó” földrajzi-történelmi és turisztikai jellegű ismeretbővítést is az „élményalapú tanulás” jegyében és szellemiségében. Ezt követően a vissza-, illetve hazafelé tartó utat és távot megközelítően ugyanannyi idő alatt, kb. 3 óra alatt teljesítve, ugyancsak kellemesen kerékpározva érkeztünk vissza Nyíregyházára.

 


 

A kerékpárúton -, mely változatlanul kifogástalan és jó állapotban van - nagyon jó, s élmény volt kerekezni úgy, hogy végig biztonságban éreztük magunkat, miközben a 38-as úton óriási gépjárműforgalom dübörgött folyamatosan. A tavalyi év óta eltelt időszakban - minden bizonnyal a jól kivitelezett munkának köszönhetően - „jól vizsgázott” a kerékpárút, időközi, s nyilván szükséges javítást is csak egy-két helyen láttunk csak! Az útvonal- és program teljesítése során némi hiányérzetet most is talán csak az okozott, hogy a szakaszosan kialakított pihenőhelyeken nem mindenhol találtunk például hulladékgyűjtőt-tárolót, melynek minden bizonnyal következménye, hogy itt-ott azért eldobott üres műanyag palackok, energiaitalos dobozok és egyéb hulladék szegélyezte a tényleg szépen ívelő kerékpáros túra-utat, útvonalat, valamint az, hogy helyenként a kerékpáros pálya melletti zöldövezeti terület gondozatlannak tűnt. Változatlanul úgy gondoljuk, hogy szerencsés lenne az is, hogy ezeken a pihenőhelyeken valamilyen fedett „beálló” rendelkezésre állna, ha netén esne az eső…!

Az Eötvös Gyakorlóiskola és az intézményben működő Diák Egyesület 25 diákja (Deme Zsófia, Deák Balázs, Csizmarik Noémi, Lipők Anna, Nielsen Emil, Piros Vivien / 8.A osztály, Dankó Anna, Bakosi Benjamin, Fodor Menta, Kozsla Kiara, Krutilla Klaudia, Linzenbold Tamás, Tóth Tamás / 8.B osztály, Árokszállási Réka, Czipó Noémi, Dudás Kristóf, Gurbán Ákos, Mező Dorottya, Mirkó Amelita, Radóczi

Léna, Sipos Péter, Számilik Maxim, Szendrey Gedeon, Szabó Gábor/ 8.C osztály és Kovács Gergő / 8.D osztály), valamint három pedagógusa (Jenei Andrea, Opre Edina és Dr. Komáromi István) az elmúlt héten arra vállalkozott, hogy ismét tesztelje a tavalyi évben átadott és más sokak által használt Nyíregyháza – Tokaj kerékpárutat. Nagy élmény volt!

 

 

Nyíregyháza, 2018. szeptember 25.

Dr. Komáromi István

igazgató

szervező és túravezető

(Fotók: Dr. Páter György és Dr. Komáromi István, grafika Chrien Gábor)