Vajda Tamás a Sportcentrum munkáját is segíti

A Nyíregyházi Sportcentrumot segíti a jövőben Vajda Tamás, a Nyíregyházi Egyetem oktatója. A mesteredző feladata lesz, hogy segítse a szakágnál dolgozó trénerek munkáját, és új edzőket neveljen. Vajda Tamás tanítványai számos érmet szereztek nemzetközi versenyeken.

Szabó Tünde, Kovács Rita, Risztov Éva. Csak néhány úszó azok közül, akik olimpián, világbajnokságokon, Európa-bajnokságokon szerepeltek sikeresen. Közös bennük, hogy egykoron mindhármuknak volt az edzője Vajda Tamás. A tréner visszatért Törökországból Nyíregyházára, és a jövőben a Sportcentrumot is segíti. Mivel a Nyíregyházi Egyetemen tanít, így a szakemberképzésben is nagy szerepe lesz.

"Négy olimpián, négy VB-n és hat EB-n voltak versenyzőim, felnőtt korosztályban tíz érmet nyertek. Szinte mindent a sportnak köszönhetek, az úszásnak köszönhetően kerültem be a felsőoktatási képzésbe is. Most szeretném átadni a tudásomat" - mondta Vajda Tamás egyetemi docens, a Nyíregyházi Televíziónak adott interjúban.

Forrás: www.nye.hu / www.nyiregyhaza.hu
https://www.nyiregyhaza.hu/post/mesteredzo-segiti-a-sportcentrum-munkaj…